A Kistarcsai Kulturális Egyesület (KIKE) megalakulása óta folytat gyűjtőtevékenységet annak reményében, hogy egyszer a településünkön állandó helytörténeti gyűjtemény fog működni. Addig is igyekszünk munkánk eredményét tematikus formában a közösségi média felületünkön, illetve évente a Kistarcsai Napok kiállításai keretében bemutatni.
A relikviák (így főként fényképek és képeslapok, irathagyatékok és más tárgyak) felkutatásában elsősorban Csonka Csaba, Csépán István és Ruzsa Bence vesznek részt aktívan.
Tárgyi hagyatékok
Képeslapon Illés Bálint nyaralója (forrás: Csépán István gyűjteménye)
Az 1913-ban alapított Kistarcsai Iparoskör bélyegzője (forrás: KIKE gyűjteménye – Fittler Judit adománya)
A Gép- és Vasútfelszerelési Gyár 1908-ban alapított dalkörének jelvénye (forrás: Csépán István gyűjteménye)
LII típusú mozdony tervrajzának másolata – gyártotta a Gép- és Vasútfelszerelési Gyár (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
A Gép- és Vasútfelszerelési Gyárban 1922-ben gyártott 4791. számú vasúti kocsi oldaltáblája (forrás: KIKE gyűjteménye)
Hamutál a Gép- és Vasútfelszerelési Gyárból (forrás: KIKE gyűjteménye)
„Hévvel a szabadba” számolócédula – gödöllői HÉV-vonal, 1930-as évek második fele (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Az Evangélikus Özvegy Papnék Otthonának történetét bemutató kiadvány, amelyet az intézmény 1931. novemberi avatása alkalmából adott ki a „Fébé” Evangélikus Nyomda – a képre kattintva olvasható (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Pillanatfelvétel 1935-ből – „kisbíró dobol” (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Kistarcsa község táblája szüreti felvonulásról – jelenleg a kistarcsai Szlovák Házban kiállítva (forrás: Rapai István gyűjteménye)
Magyar katonák, hátukon a Magyar Királyi Honvédségben rendszeresített R/3-as rádió készülékkel, Kistarcsa közelében 1940 körül (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
A Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár kistarcsai üzemének 25 éves törzsgárda jelvénye. Tudomásunk szerint mintadarab, amiből nem készült több példány (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
A Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár 1969/1970. évi kollektív szerződése és bélyegzője (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
A Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár kerepestarcsai egységében gyártott kézimunkafonal-gombolyag termékcímkéje (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház 1976 és 1979 között épült (bővebben lásd itt).
Feltételezhetően az ünnepélyes avatás alkalmából adták át a már említett bronz emlékplaketteket is, melyen az alábbi felirat olvasható: „KISTARCSAI KÓRHÁZ ÉPÍTÉSÉÉRT – PEST MEGYE 1979” (forrás: KIKE gyűjtemény)
A BM Tartalékos Tisztképző Iskola porcelán emlékplakettjei (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
A Szilasmenti Mezőgazdasági Termelőszövetkezet és jogelőd szervezeteinek 30 évnyi történetét bemutató, 1980-ban kiadott kötet, címlapján a TSz elnökének pecsétje (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Dokumentumok
Schilhardt Ignác terézvárosi szatócs és Neumann Magdolna 1861-ben Kerepesen kötött házasságának levele – aláírója Paulovics Mihály korabeli plébános (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Kistarcsához és Kerepeshez köthető bélyegzőlenyomatok (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye):
– Munkaerő Nyilvántartó, Kistarcsa
– Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, Kistarcsa Község 1900
– Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, Gödöllői járás, Kerepes és Kistarcsa Községek Körjegyzője (kétféle bélyegző)
– Állami Általános Iskola, Kistarcsa Gyártelep (1949–1956 közötti címerrel a közepén)
– Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, Kerepes Község 1900
– M. Kir. Rendőrség Kisegítő Toloncháza, Kistarcsa
Steckhardt Ferenc művezető 1913. március 31-én kelt ajánlólevele a Gép- és Vasútfelszerelési Gyárban végzett munkáját követően (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Huck Sándor üzletrésze a Kistarcsai „Hangya” Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetben – kelt: Kistarcsa, 1920. június 1. (forrás: Hollósi Endre gyűjteménye)
Szalkay István kistarcsai asztalos és temetkezési vállalkozó szórólapja az 1930-as évekből (forrás: KIKE gyűjteménye – Fittler Judit adománya)
A Kistarcsai Állami Elemi Iskola által 1932. április 30-án kiadott ajánlólevél, amellyel Balogh István IV. osztályos tanuló felvételét támogatták a 918. Batthyány Kázmér Cserkészcsapatba (forrás: Hollósi Endre gyűjteménye)
Asztalnok Róza (későbbi állami tanító) részére 1933. december 23-án feladott levelezőlap – cím: Kistarcsa, Baross Gábor utca 9. (forrás: KIKE gyűjteménye)
FIttler János (későbbi cipészmester) 1935. július 8-án kiállított cserkészigazolványa (forrás: KIKE gyűjteménye – Fittler Judit adománya)
A Szent Imre szobor 1938. június 6-i leleplező ünnepségére szóló meghívó, melyet a Kistarcsai Római Katolikus Egyházközség szervezett (forrás: KIKE gyűjteménye – Horváth Elemér hagyatéka)
Pentz Károly szociáldemokrata aktivista szabadulólevele, amelyet 1942. január 27-én állítottak ki a Magyar Királyi Rendőrség Kistarcsai Kiegészítő Toloncházban (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye – Pentz Károly hagyatéka)
Kun Tatár Jenő politikai tevékenysége miatt került 1942 tavaszán a Kistarcsai Kiegészítő Toloncházába. Kistarcsára szállítása után néhány nappal később kapott postai levelezőlapot – feltételezhetően rokonaitól. Szöveg: „Örömteljes Pünkösdi ünnepet kíván szívből Manyi. 1942. V. 23.” A belügyi rendelkezések értelmében az ügyeletes rendőr köteles volt ellenőrizni (a szenzitív információk cenzúrája miatt) a ki- és a beáramló levélforgalmat, majd a biztonságosnak ítélt lapokat „ELLENŐRIZVE” bélyegzőlenyomattal ellátni (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
1942. szeptember 2-án keltezett, Tökölyi Imre mátraderecskei plébánosnak (később miskolci esperes-plébános) címzett levelezőlap – a Kistarcsai Kiegészítő Toloncházból. Tartalma: „Mély alázattal köszönöm kedves sorait. Lajos” (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Egy, feltételezhetően 1942 decemberében, a Kistarcsai Kiegészítő Toloncházból írt, Perlak muraközi településre címzett, horvátul írt levelezőlap (forrás: KIKE gyűjteménye)
1944. augusztus 4-én feladott levelezőlap Máriabesnyőről – a címzett: Vass Lajosné (Kerepes-Zsófialiget/Kistarcsa, Kossuth utca 6.). Feltételezhetően a „Kistarcsa” felirat helyesbítési szándékkal került fel a címzéshez, mivel a Kossuth utca Nagytarcsa felé vezet. Szöveg: „Üdvözlettel Besnyőről: Mária (…)” (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Az 1945 tavaszán újjáalakult Kistarcsai Önálló Iparosok és Kereskedők Körének tagdíjfizetési könyve (forrás: KIKE gyűjteménye – Fittler Judit adománya)
A Budapesti Asztalosok Ipartestületének értesítése iparigazolvány ügyében Szmalka Jenő kistarcsai asztalos részére – kelt: 1945. augusztus 6., cím: Kistarcsa, Bocskai utca 1. (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Czeglédy Jenő 1946. augusztus 13-án írt az alábbi levelezőlapja (melynek most csak az előoldalát mutatjuk be, a levél tartalma itt olvasható) édesanyjának a kistarcsai internálótábor B épületének 35. szobájából (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Káldy Ferencné budapesti lakos 1950. december 29-én kelt nyilatkozata (amelyet ekkor a Kistarcsai Központi Internálótáborban lévő férje nevében írt alá). Legnagyobb valószínűséggel Káldy Ferenc (1905–1987) építészmérnök, építési vállalkozó esetéről lehet szó, akinek vállalata a Budaörsi út 33/A szám alá volt bejegyezve (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Kovács Mihálynak címzett levelezőlap – kelt: Stadskanaal, Hollandia, 1951. június 6., cím: Kistarcsa, Füleki utca 26. (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Elbocsátólevél Goschy Béla részére, amelyet 1957. november 30-án állítottak ki a Közbiztonsági Őrizetet Végrehajtó Országos Parancsnokság (KÖVOP) tököli internálótáborában – 1957 folyamán az internáltak előbb Kistarcsán voltak, majd nyártól fokozatosan Tökölre, az újonnan kialakított táborba szállították őket (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
A kistarcsai internálótábor 1957. őszi felszámolását követően létesített BM ORFK Alapfokú Rendőriskola első, 6 hónapos tanfolyamának elvégzését igazoló bizonyítvány, amelyet 1958. augusztus 2-án állítottak ki Józsa Gergely tizedes részére (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
Mayr Tihamér ügyvéd, később segédmunkás 1962-ben Kádár Jánosnak írt (de valószínűleg soha fel nem adott) levele, amelyben életének megpróbáltatásairól ír – többek között arról, hogy 1957-ben koholt váddal internálták – bár nem említi, de feltételezhetően Kistarcsára (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
A BM Alapfokú Rendőriskola képzésének elvégzését igazoló oklevél – Tóth Benedek részére kiállítva 1973. június 30-án (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)
A Recski Szövetség 1983. november 26-án Münchenben megrendezett találkozójának meghívója egykori internáltak dedikációjával (forrás: Ruzsa Bence gyűjteménye)