Elkészült a Kistarcsai Kalendárium 2020 című kiadványunk. A 200 oldalas, A/5 formátumú kötet többnyire kistarcsai vonatkozású írásokat és képeket tartalmaz. A kalendáriumot meg lehet vásárolni a városi könyvtárban is, valamint a KIKE rendezvényein, többek közt a civilházban csütörtök esténként sorra kerülő Deáktanya előadások előtt és után. A kalendárium ára 1000 Ft.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezésre kerülő Kistarcsai Kiscsillagok című műsoros estet január 26-án, vasárnap délután 5 órai kezdéssel tartjuk a Csigaházban. A tervezett program itt olvasható.

A program keretében kerül sor 2019-es irodalmi pályázat, valamint a Kistarcsai Kisalkotók című képzőművészeti pályázat eredményhirdetésére. A beérkezett pályaművekből ki is állítjuk a kuratórium értékelése alapján arra érdemes darabokat.

Mind az előadásban, mind a kiállításban a tehetséges kistarcsai illetve Kistarcsán tanuló gyerekeknek biztosítunk bemutatkozási lehetőséget.

A 2020-as Magyar Kultúra Napja alkalmából alkotói pályázatot hirdetünk kistarcsai, illetve Kistarcsán tanuló gyerekek részére.

A pályázat témái:

     a. Mentsük meg a Földet!,

    b. Barátság.

A pályaművek tetszőleges technikával (rajz, festmény, szobor, kézműves munka, számítógépes grafika…) készülhetnek.

A beérkezett alkotásokból több helyszínen is kiállítást rendezünk.

A pályaműveket a Kistarcsai Kiscsillagok meghallgatásának helyszínén, a Simándy Iskolában lehet leadni, 2020. január 13-án, hétfőn 18 órától 18 óra 30 percig.

Információ kérhető a 28/470-926-os telefonszámon és a kike@kike.hu e-mail címen (Kereszti Ferenc).

A részletes kiírás itt olvasható.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából 2020-ban is megrendezzük a Kistarcsai Kiscsillagok című előadóestet, melyen tehetséges kistarcsai illetve Kistarcsán tanuló gyerekeknek biztosítunk bemutatkozási lehetőséget.

A műsorra 2020. január 26-án, vasárnap délután 5 órai kezdéssel kerül sor, a Csigaházban. Ezt megelőzően január 13-án, hétfőn este 6 órakor – a fellépni szándékozók részére – meghallgatást tartunk a Simándy Iskolában.

Ügyességi és művészi bemutatókat egyaránt várunk.

Információ a kike@kike.hu e-mail címen és a 28/470-926-os telefonszámon (Kereszti Ferenc) kérhető.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is megtartja a szokásos őszi programsorozatot KIKE Kulturális Hét címmel.

A rendezvények látogatása díjtalan.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A részletes program itt olvasható.

Augusztus 30-án, pénteken este 7 órai kezdéssel lengyel nemzeti estet tartunk a csigaházi büfé környezetében. Igyekszünk bemutatni a lengyel kultúra több ágát, és szokásainkhoz híven a gasztronómia is szerepet kap. A szervezők készítenek lengyel ízeket idéző ételeket, de a látogatóktól is várjuk, hogy maguk választotta ételekkel, italokkal járuljanak hozzá az est lengyel hangulatának kialakításához.

Támogató: Waczlaw Felczak Alapitvany www.wfa.hu

A Kistarcsai Kulturális Egyesület ezúttal is megjelenteti a Hírverés újságot és az aktuális Kistarcsai Kalendáriumot. Mindkét kiadványban van hirdetési lehetőség. A díjszabást és a megrendelési lehetőséget tartalmazó dokumentumok itt és itt találhatók.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület irodalmi pályázatot hirdet az alábbi témakörökben:

a. Vásárlás a piacon

b.Azt hallottam a rádióban…

A pályázaton részt vehet minden kistarcsai lakos, valamint a Kistarcsán dolgozó, illetve tanuló személyek.

A legjobb pályázatokat két kategóriában – felnőtt és gyerek (14 éves korig) – díjazzuk, és megjelentetjük a Kistarcsai Kalendárium 2019 című kiadványban.

A díjak: I. díj: 15 000 Ft, II. díj: 10 000 Ft, III. díj: 5 000 Ft, a gyerek kategória helyezettjei értékes könyvjutalomban részesülnek.

A pályázat jeligés.

A pályaműveket postai úton kérjük eljuttatni a következő címre:

Kistarcsai Kulturális Egyesület, Kistarcsa, Bercsényi u. 18.

Beküldési határidő:2019. szeptember 9.

Részletes kiírás itt olvasható

Több évtizedes kihagyást követően a Kistarcsai Kulturális Egyesület szervezésében idén is megünnepeljük a Hősök Napját. Május 26-án, vasárnap délután 5 órakor emlékezünk meg a fegyveres harcokban hőssé lett kistarcsaiakról.

Kérjük, hogy az emlékmű táblájára név szerint felkerült, valamint az utóbbi időben kiderített nevű hősök leszármazottai egy szál vagy csokor virággal fejezzék ki tiszteletüket! 

Kérjük továbbá, hogy aki tud, hozzon magával nemzetiszínű zászlót!

A Hősök terén sorra kerülő műsort követően mindenki elhelyezheti mécsesét, gyertyáját az emlékmű talapzatán.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület ebben az évben is kiírja az Aranykavics Díj pályázatot, melyre az idén érettségiző, Kistarcsán lakó vagy Kistarcsán tanult diákok pályázhatnak.

A pályázatokat elektronikus úton kell benyújtani. 

Beadási határidő: 2019. május 20. 24 óra.

A pályázati kiírás itt olvasható.

Bővebb információ: kike@kike.hu, 28/470-926 (Kereszti Ferenc).

A Himalájából eredő homoktövis termesztése és a velejáró nehézségek. Az előállítható gyógyászati termékek: magolaj, homoktövis velő, magőrlemény, húshéj őrlemény. Állati és emberi fogyasztásra is alkalmas. Betegség megelőzésére és gyógyításra is használható. Szív és érrendszeri hatása.

Kistarcsai Kiscsillagok  

A Magyar Kultúra Napja alkalmából idén – január 27-én, vasárnap – is megrendezzük a Kistarcsán lakó és a Kistarcsán tanuló tehetséges gyerekek műsoros estjét. A tervezett program itt olvasható. Az est keretében kerül sor a Kistarcsai Kisalkotók című pályázatok eredményhirdetésére. A Magyar Kultúra Napja alkalmából idén – január 27-én, vasárnap – is megrendezzük a Kistarcsán lakó és a Kistarcsán tanuló tehetséges gyerekek műsoros estjét. A tervezett program itt olvasható. Az est keretében kerül sor a Kistarcsai Kisalkotók című pályázatok eredményhirdetésére.

Elnézésüket kérjük, de a Deáktanya 2019. január 10-ére meghirdetett előadása – az előadó közbejött elfoglaltsága miatt – elmarad.

 

Reméljük, a jövőben találkozunk a Deáktanya minden csütörtökön este 7 órai kezdettel sorra kerülő előadásain.

 

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is – mint minden páros évben – megrendezi a Hulló Falevél című műsoros estet, melyen kistarcsai amatőr és hivatásos előadók lépnek fel.

Ez az az alkalom, amikor a településünkön élő népszerű előadókkal, csoportokkal találkozhat a közönség.

Mindenkit szeretettel várunk a Csigaházba a 2018. november 11-én, vasárnap délután 5 órakor kezdődő műsorra.

A program plakátja itt látható.

Információ: 28/470-926, kike@kike.hu(Kereszti Ferenc)

A következő nemzeti estünk a pirézekről fog szólni.

 

Kik azok a pirézek? Mit jelent az, hogy “pirézkedni”? Milyen nyelvet beszélnek? Honnan jöttek és hol élnek? Kistarcsán is laknak?

Minderre és még annál is több egyéb kérdésre most választ kaphatsz!  Gyere el október 6-án, szombaton a Csigaházba este 7-re, a KIKE szervezte piréz estre!!!

Amit kínálunk:

– piréz ételkóstoló – találkozás Pirézia tiszteletbeli konzuljával – piréz nyelvóra – vetélkedő Piréziáról és mindenről + értékes nyeremények – és még sok-sok meglepetés ☺ 

Ősi piréz szokás szerint étel-ital hozzájárulást kérünk belépőként és előzetes regisztrációt, melyet a pirezmuves@gmail.com címen lehet megtenni.

 

Kedves Látogatónk! Szeretettel várjuk a KIKE Kulturális Hét eseménysorozatára. A részletesebb program itt olvasható.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület irodalmi pályázatot hirdet az alábbi témakörökben: a. Háborúban a világ b. Az én családom A pályázaton részt vehet minden kistarcsai lakos, valamint a Kistarcsán dolgozó, illetve tanuló személyek. A legjobb pályázatokat két kategóriában – felnőtt és gyerek (14 éves korig) – díjazzuk, és megjelentetjük a Kistarcsai Kalendárium 2019 című kiadványban. A díjak: I. díj: 15 000 Ft, II. díj: 10 000 Ft, III. díj: 5 000 Ft, a gyerek kategória helyezettjei értékes könyvjutalomban részesülnek. A pályázat jeligés. A pályaműveket postai úton kérjük eljuttatni a következő címre: Kistarcsai Kulturális Egyesület, Kistarcsa, Bercsényi u. 18. Beküldési határidő: 2018. szeptember 10. Részletes kiírás itt olvasható