A következőkben idézett népművészeti jellemzés a Magyar Királyi Állami Nőipariskola kiadásában megjelentetett, Muskátli – Magyar Kézimunkaujság címet viselő, ekkor a Magyar Iparművészet háziipari mellékleteként megjelenő folyóiratban jelent meg 1937-ben. Az igen részletes népviseleti leírást korabeli fotókkal illusztrálták – a tanulmányt szöveg- és szerkesztés hűen közöljük.
Hollóné Hatos Kornélia (1937): KISTARCSA
A főváros közelében fekvő kisközség. Az 1715–1720. évi összeírások szerint puszta volt és Szadához tartozott. A római katolikus templom 1881-ben épült. Lakói kevés kivétellel tótok, de magyarul jól beszélnek.
A gödöllői Hév. villamosvonal mellett terül el, a Mezőkövesd, Miskolc felé haladó kitűnően megépített autóút is keresztül halad a községen, a fővárosból tehát könnyen megközelíthető. A község lakói is gyakran járnak a fővárosba, részint terményeik értékesítése végett, részint munkába. A Budapesttel való szoros kapcsolat ellenére igen szép népviseletet találunk a községben a szorgalmas lakosságnál.
Az ezen a vonalon utazóknak gyakran van részük abban a kedves látványban, amikor egy-egy jóképű leány vagy menyecske előveszi a tarka virágokkal díszített mellényét vagy zsebkendőjét és fürge ujjakkal öltöget rajta, hogy a hímzést minél előbb befejezze. Némelyik bámulatosan szép, sűrű, egyenletes öltésekkel tud hímezni.
Hímzésük kétféle: a tarka laposöltés és az angol-madeiraszerű lyukacsos hímzés, ami mindig tiszta fehér.
Lyukacsos hímzéssel van díszítve a menyecskék fehér főkötője, melyből kétféle van. Egy kisebb, amelyen az arcot és homlokot körülvevő egyenes csík van lyukacsos hímzéssel díszítve, hátul vászoncsíkkal van összehúzva, melyet csokorra kötnek. Ez köznapi viselet. Ünneplőre egy fejkötő alakra összeállított háromszögletű kendőt viselnek, melynek szép, széles, lyukacsos hímzése hátul, a konty alatt a nyakba lóg le, a hát közepéig. Hátul a középen rózsás szalagot tűznek rá. Mindkét főkötő erősen ki van keményítve. Ezeknek a főkötőknek nagyon szép, változatos a mintájuk.
Lyukacsos hímzést alkalmaznak még az ingujj szélén. Az ingujj kétféle: vagy a karhoz simuló, mely esetben egy keskeny tarka hímzés is van rajta és ezután következik az áttört hímzés, esetleg horgolás; vagy bő, ráncolt, a széles hímzés mellett összehúzva, miáltal az erősen keményített, széles lyukacsos hímzés csipkeszerüen fodrozódva veszi körül a kart könyök fölött.
Nagyon szépek a tarka hímzéseik is. Fehér vászon- vagy sifonalapra hímezik a szebbnél szebb mintájú mellényeket. A mellényen a nyaktól kezdve a két karöltő mellett húzódik egy széles, virágos minta. A hát közepén és alul egy keskeny sor vonul végig. Néha egyforma minta húzódik mindenütt a széleken.
Kistarcsai főkötő
Ha kissé hűvösebb az idő, akkor egy vékony, fehér hosszúujjú blúzt vesznek a színes mellény fölé, úgyhogy az a vékony anyagon kissé átlátszik. Szoktak még tarkavirágos, rojtos kásmir- vagy selyemkendőt is nyakukba venni és derekukon keresztbevéve, hátul megkötni.
Szeretnek nagyon szélesen öltözni, de soha sem túl rövid a szoknyájuk.
Legfelső szoknyájuk néha fehér, de leginkább tarka anyagból vagy drága brokátselyemből készül sötétszínű bársonyszegéllyel. Igen apróra be van hajtogatva, „plisszírozva”, amit ők maguk csinálnak.
Kötényük kékfestő. Felső két sarkában tarka hímzés van, leginkább egy szál virág, néhány levéllel. Nagyon eredeti a kötény aljának a díszítése: tarkagéphímzés. A régebbi minták emlékeztetnek a posztórátétes szűrök csíkjainak gépvarrására, csak különböző színnel. Újabban virágalakokat és leveleket próbálnak géppel kivarrni, tarkán. Általában kezd terjedni a géphímzés, sajnos, náluk is. Sok főkötőt látni már, ami géphímzéssel készült.
Kistarcsai menyecske
Meg kell még említenünk zsebkendőjüket is, aminek a sarkát szintén díszítik, rendszerint néhány virágot hímezve bele. Nevük kezdőbetűit, sőt sokszor egész nevüket is kihímezik a zsebkendőbe, a köténysarokba, sőt sokszor a mellénybe is, de mindig régi gót betűkkel.
Ha valaki egy kellemes vasárnapot akar magának szerezni, ránduljon ki Kistarcsára, ahol nagyon kedves, üdítő látványban lesz része, mikor a sok szépen felöltözött asszonynép a templomba vonul, ahol egy szép, tarkahímzésű oltárterítőt is lehet látni.
Mint az ország igen sok vidékén, úgy itt is a gazdagság, a jómód jele, ha minél több párnát rakhatnak az ágyra, szinte a mennyezetig. A párnák, amelyek köpperből, damasztból vagy vastag vászonból készülnek, olyan módon vannak díszítve, mint a régebben divatban volt betétes párnák. Akadnak ugyan itt is horgolt betétesek, de legtöbb helyen az ezen a vidéken divatos angol-madeiraszerű lyukacsos hímzés foglalja el az „einsatz” helyét. Ezeknek a mintája rendkívül változatos. Hímzésük sok fáradságot igényel, mert a minta erősen lyukacsos lévén, kénytelenek a kivágott részeket többszörösen körültekert pálcikákkal összekötni. Igen fontos, hogy ezek mindkét oldalon jól meg legyenek erősítve, mert különben az első mosásnál széjjel mennek. Ha ellenben jól vannak készítve, akkor igen tartósak. Újabban akad olyan falusi asszony, aki megtanulta a géphímzést és ezek sajnos gépen készítik a munkákat.
Kistarcsai parasztszoba részlete
Mintáik igen szépek, változatosak, csipkeszerűek. El lehetne nevezni tűcsipkének, mint a kalocsait, amellyel ennek a vidéknek a népművészete igen sok rokonvonást mutat föl.
Nagyon érdekesek és eredetiek azok a párnák, amelyek tarka betéttel vannak díszítve. Virágos, leveles, tarka, laposöltéses minták ezek. Színezésükben kevés pirosat használnak, inkább rózsaszínt – két-háromfélét is – narancs- és citromsárgát, világos kéket, mítiszzöldet. A gyöngyvirágot világos sárgás-rózsaszínnel (fréz) hímezik. Eredeti színösszeállítás a sötétlila világos zöldes-kékkel.
Van a faluban két-három asszony is, aki nagyon szépen tud rajzolni, „írni”. Az ő művészetük még fejlődőben, kialakulóban van. Itt is, mint a kalocsaiaknál, a régi, legelső minták alapját a vásárban kapható, előnyomott minták képezték. Most azonban már függetlenítik ezektől magukat és teljesen önállóan dolgoznak. Természetesen csak úgy szabadkézzel, minden körző és vonalzó nélkül. A főbb iránybeosztást az anyag hajtogatásával érik el, a körzőt pedig egy lábas helyettesíti a külső kör-vonal megrajzolásánál, ha például kerek térítőről van szó. Föl is keresik őket a szomszéd falvakból (Csömörről stb.) is, ha arról van szó, hogy valami nagyon szép mellényt akar csinálni valaki, vagy valami más munkát. Mindig akad olyan minta, ami általános közkedveltségnek örvend, ez azután kézről-kézre vándorol.
Gazdagabb helyeken már nem a ládában, hanem szekrényben tartják a ruháikat. Érdekes megnézni egy szekrény belsejét. A drága selyemből készült szoknyák tömege lóg fölakasztva, mert nem is leány az, akinek legalább egy tucat nincsen. A szoknyát igen apró ráncba szedik, hurkaalakban összehajtják, alul-fölül összekötik és ilyen hurkaalakban lógnak egymás mellett szorosan a rúdra akasztva. A szoknya elülső, kötényalatti része olcsó anyagból van készítve. A szoknyákat rendszerint bélelik és a szekrényben ez a bélés van kifelé fordítva. El lehet gondolni, milyen óriási munka a sok bő szoknya hajtogatása, „plisszírozása”, amit ők maguk végeznek.
A szekrény alján vannak az összehajtogatott párnahéjak, ingek és alsószoknyák.
(Megjelent: Muskátli – Magyar Kézimunkaujság, 1937. 1. szám, 15–16. o.)
A néprajzi leírás teljes szövegét és a képeket a Kistarcsai Kalendárium 2022 című kiadványunkban újraközöltük.
