Kistarcsa területén eddig kevés régészeti ásatást végeztek, pedig a jelek arra utalnak, hogy lelőanyagban gazdag a környék. Legkorábbi leleteink újkőkoriak (Kr. e. 4000-2500), a feltárásokból pedig arra lehet következtetni, hogy később is mindig éltek itt emberek. A már nemzetiség szerint is azonosítható maradványok alapján lakóhelyet alakítottak ki területünkön kelták, vandálok, alánok, szarmaták és avarok. Az avar birodalom hanyatlása következtében a honfoglaló magyarok gyéren lakott területet találtak, így ellenállás nélkül letelepedhettek. A mai kistarcsai temető környezetében feltárt lelőhely tanúsága szerint a X -A Tarcsa névvel 1352-ben találkozunk eloször. A környék 1452-ig volt a Tarchai család birtoka. 1467-ből származik az elso olyan dokumentum, amely – Felsőtarcsa néven – különálló településként jelöli a mostani Kistarcsát.XIII. században állott itt település.
|
A török hódítás nem követelt helyi emberáldozatokat, viszont a XVI. század végén kezdődött tizenötéves háború idejére (1593-1606) elnéptelenedett a falu.
A török kivonulása és a Rákóczi-szabadságharc bukása után a Habsburgok híveik közt osztották fel a földterületeket. Az új birtokosok a visszatérő magyar jobbágyok helyett szívesebben láttak német vagy szláv telepeseket. Így kerültek Kistarcsára – Grassalkovich herceg jóvoltából – a felvidéki Trencsén és Nyitra megyékbol származó szlovákok.
Az 1848-49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának idején Kistarcsán fejlődött fel a dicső emlékű Isaszegi csatában szerepet játszó, Aulich Lajos vezette sereg.
Kistarcsa történetében jelentos változást eredményezett a XIX. század végén beindult vasúti közlekedés, mely a főközlekedési úttal együtt jelenleg is fontos szerepet tölt be a kistarcsai lakosok közlekedési lehetőségei szempontjából.
A középkori romok köveit felhasználva 1880-ban kezdték meg a jelenlegi katolikus templom építését.
[Hősök tere] A lakosság számának gyors növekedése az 1908-ban alakult Gép- és Vasútfelszerelési Gyár nagy munkásigényének tudható be. Az 1000 embert foglalkoztató gyár lakótelepet épített dolgozóinak, a vasútvonal addig lakatlan oldalán. Ezzel kezdetét vette a település másik irányba történő terjeszkedése, minek eredményeképpen a fő közlekedési nyomvonal jelenleg nagyjából két azonos részre osztja Kistarcsát.
A gazdasági válság idején a vasgyár tönkrement. Részvényeit a Ganz megvette, majd a leépítés során még az épületek nagy részét is lebontatta. Területén néhány év múlva kisebb fonalgyár létesült, mely gyorsan fejlődött, olyannyira, hogy fénykorában, az 1960-70-es években – Kistarcsai Fésűsfonó – és Szövőgyár néven – három műszakban 1000 ember dolgozott benne. A megszűnése utáni privatizálási bonyodalmak miatt épületei nagy része egy évtizedig üresen állt, de jelenleg már birtokba vették az új tulajdonosok. Némelyikben újra beindult a termelés, de működik itt egy távol-keleti nagykereskedés is.
A vasgyár lakótelepe az 1930-as években a Belügyminisztérium tulajdonába került és 1953-ig internálótáborként funkcionált, majd az 1956-os forradalom leverése után is sok ártatlan ember került ide. Működött rendőriskolaként, tartalékos tisztképzőként, a rendszerváltást követően pedig közösségi szálló néven, a hazánkban illegálisan tartózkodó külföldiek gyűjtőhelyéül szolgált, azaz menekülttábor volt. Az épületkomplexum egy részét az önkormányzat igen kedvező áron megvásárolhatta, de a célszerű felhasználás még várat magára. A Belügyminisztérium tulajdonában maradt épületek is üresen állnak.
A XX. század eleji fellendülés a közéletben is éreztette hatását.
1928-ban református templom, 1931-ben evangélikus szeretetotthon épült, mely jelenleg 30 férőhellyel rendelkezik.
A XIX. század második felében beindult iskolai oktatás nyelve 1888-ig szlovák volt. A század elején megnövekedett lakossági létszám újabb oktatóhelyeket igényelt, amit a lakótelepen oldottak meg. A vasgyár megszűnésével a tisztviselok házából alakítottak ki nyolctantermes iskolát. A mezőgazdaság szövetkezetesítését követően sok – föld nélkül maradt – vidéki család (a főváros kínálta munkalehetoség reményében) telepedett itt le.
Az igények 1971-ben egy új iskola megépítését eredményezték, majd az 1979-ben épült 1000 ágyas kórház működésének megindulásakor újabb oktató bázisra volt szükség.
1989-ben kezdődött a tanítás a középiskolában, mely egészségügyi szakiskola és gimnázium.
1919-től két éven át működött óvoda, majd az 1936-os újraindítást követoen folyamatosan bővült. Egy időben bölcsőde is volt. A két óvodát közös vezetés alá vonták, de továbbra is két telephelyen nyernek elhelyezést a gyerekek.
A könyvtár gondolata 1903-ban merült fel előoször. Jelenleg szépen kialakított környezetben válogathatnak a könyvek között a művelodni vagy egyszerűen csak kikapcsolódni vágyók.
A helyi érdekű vasút villamosításával egy időben (1911) kezdődött meg Kistarcsa villamos árammal történő ellátása. Azóta kiépült a víz-, gáz-, csatorna- és telefonhálózat is, jelenleg a kábeltévé lakásokba történő bekötése folyik.
A korábban „Új Barázda” nevet viselő termelőszövetkezet fúzió után a „Szilasmenti” nevet vette fel. A gyors privatizációt követően több kisebb termelőegységként működik, igen eredményesen.
1922 óta beszélhetünk helyi orvosi ellátásról. Jelenleg négy háziorvossal és állandó ügyelettel működik az orvosi rendelő. Két gyermekorvos és két fogorvos, valamint védőnői szolgálat is segíti a lakosság egészségének megőrzését. Az első gyógyszertári szolgáltatás 1923-ban indult, jelenleg két helyen válthatják ki gyógyszereiket az arra rászorulók. Az egészségház 1932 óta folytatja tevékenységét. Bár megyei fenntartású, de Kistarcsához szervesen hozzátartozik a Flór Ferenc Kórház.
1979-ben Kerepestarcsa néven egyesítették Kistarcsa és Kerepes községek közigazgatását. Mivel a két szomszédos település mindig is önálló, sajátos életet élt, az 1994-ben e célból harmadszor tartott népszavazás eredményeként, újra külön önkormányzatok vezetik a községek életét. Kistarcsa 2005-ben városi címet kapott.