Koszorúzás, 2014. szeptember 21. (vasárnap) fél 5, Simándy tér

A Kistarcsai Kulturális Egyesület évek óta ápolja a Kistarcsán született Simándy József – minden idők legemlékezetesebb Bánk bánja – emlékét. 2006-ban egész alakos szobrot állíttattunk tiszteletére Kistarcsa központjában. Azóta minden ősszel koszorúzási ünnepséggel tartunk megemlékezést, természetesen a Simándy téren.

Városavató emlékünnepség 2014. szeptember 21. (vasárnap) fél 3, Simándy tér

Kistarcsa várossá avatására emlékezünk. Ezen alkalommal kerül sor a díszpolgári és egyéb városi díjak átadására. A program keretében több műsorszám is elhangzik, befejezéseképpen pedig sztárvendégnek tapsolhat a közönség.

Folklórtalálkozó, 2014. szeptember 20. (szombat) délután 2-től este 7-ig, Simándy tér

A Kistarcsai Kulturális Egyesület rendszeresen rendez nemzetiségi folklórtalálkozókat. Az egyik évben Pántlika címmel multietnikus, a másikban Tulipán címmel országos szlovák találkozóra gyűlnek össze a meghívottak.

A Pántlika – Nemzetiségi Folklórtalálkozó résztvevői az országban élő nemzeti kisebbségeket képviselik. A zenészek, táncosok, énekesek fellépnek egy szabadtéri színpadon és részt vesznek a színpompás zenés-táncos bevonuláson.

Várunk mindenkit, aki szereti a folklórt – vagy szereti a finom falatokat – 2014. szeptember 20-án 10 órától Kistarcsán a Simándy téren.

A folklórtalálkozóból itt adunk ízelítőt: http://www.youtube.com/watch?v=oReGKIPOzxQ

Görhönyfesztivál, 2014. szeptember 20. (szombat) délelőtt 10-től este 6-ig, Simándy tér

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén már tizeenegyedszer rendezi meg a Süssünk görhönyt! – Krumplifesztivál Kistarcsán című gasztrokulturális programját. A nagyszabású rendezvény egyaránt szól a gasztronómia és a kultúra iránt érdeklődőknek.

De miről is van szó?

Szinte mindenki ismeri a nyersen reszelt krumpliból – tetszés szerint ízesített, majd – különböző formában kisütött ételt, de más-más néven. A sok változat közül csak néhányat említünk: lapcsánka, tócsni, cicege, matutka, bere, macok, harula, siligó, felénk pedig görhöny a neve.

Mivel ez a finomság krumpliból készül, versenyszerű sütése mellett – elsősorban – a burgonyával kapcsolatos programokat szervezünk, de lesznek egyéb figyelemre méltó események is: nemzetiségi folklórtalálkozó, nép- és iparművészeti vásár, kézműves foglalkozás, ügyességi és szellemi játékok…

A görhöny kóstolásához Pityókajegyet kell vásárolni az Információnál.

Várunk minden érdeklődőt 2014. szeptember 20-án 10 órától Kistarcsán a Simándy téren.

Hangulati ízelítőül kattintson ide: http://www.youtube.com/watch?v=BqX0EiTnOrI

Rock koncert, 2014. szeptember 19. (péntek) este 10 óra, Csigaház

A civilház pincéjében két zenekar is próbál mostanában. Az egyik csapat tagjai még csak bontogatják szárnyaikat, de a másik, a két évtizedes múltra visszatekintő adja majd a koncert savát-borsát.

Musicalest, 2014. szeptember 19. (péntek) este 8 óra, Csigaház

A helyi fiatalokból álló csoport előadói maguk állították össze azt a programot, mely egy téma köré csoportosítva, annak kapcsán idéz meg egy-egy szép dallamú musicalrészletet.

Színi előadás, 2014. szeptember 19. (péntek) este 6 óra, Csigaház

Ezen az estén az Országos Szlovák Önkormányzat égisze alatt működő Vertigo Színház előadását láthatja a közönség. Elsősorban szlovákul értő érdeklődőket várunk, de a nyelvet nem ismerő nézők számára is élvezhető a produkció.

Ismeretterjesztés, 2014. szeptember 18. (csütörtök) este 7 óra, civilház

A Deáktanya ismeretterjesztő előadása keretében ezúttal a Mali fővárosában, Bamacoban gyermekotthont fenntartó Magyar Afrikai Egyesület tagjai tartanak élménybeszámolót afrikai élményeikről.

Kamara- és dalest, 2014. szeptember 17. (szerda) este 7 óra, zeneiskola

A zeneiskolában évek óta folyik zeneoktatás is. A növendékek rendszeresen tartanak bemutató- és vizsgakoncerteket, de ezúttal a pedagógusokon a sor. Ugyancsak itt léphetnek fel azok a helyi előadók, akik hangszerük, énekstílusuk vagy csak egyéb elfoglaltságuk miatt nem szerepeltek a tegnapelőtti templomi koncerten.

Egyházzenei est, 2014. szeptember 15. (hétfő) este 7 óra, katolikus templom

A katolikus templomban sorra kerülő est programja meghitt koszorúzási ünnepséggel kezdődik. Ebben a templomban keresztelték meg 1916-ban Simándy Józsefet. A fiatalon nevessé vált operaénekes keresztelőjére egy márvány emléktábla emlékeztet. A koszorúzást követő koncerten az orgonáé a főszerep, amellett szép énekeket is hallhatunk. 

A Bibliában említett, és általunk is ismertnek vélt növények. Az elnevezések azonossága és különbözősége. A képi ábrázolás miatti félreértések – pl. a töviskoszorú. A növényekkel kapcsolatos érdekességek.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi u. 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja.

Három ország hasonló történelme. A függetlenség elnyerése a XX. században. Három főváros képei. Livóniai Svájc. Keresztek hegye. Rundale-kastély. Klaipeda. Kur-földnyelv. Az első egyetem városa: Tartu. Várak: Traida, Trakai.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Hogyan lehet kijutni egy kanadai nyári egyetemre? Milyen anyagi vonzata van, és ki fizeti a költségeket? Résztvevők a világ minden tájáról. A foglalkozások és a szabadidős programok. Az európai ember számára furcsa jelenségek, szokások. Tapasztalatok és benyomások.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Mi a jóslás? Misztikum vagy realitás? Boszorkányság vagy pszichológia? Hogyan tárulnak ki a múlt, a jelen és a jövő titkai a kártya segítségével? Az előadás résztvevői – előzetes időpont egyeztetéssel – 1 órás térítésmentes elemzést kaphatnak.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

A Deáktanya március 7-i programja technikai okok miatt megváltozott. Az eredetileg meghirdetett előadást egy későbbi időpontban tartjuk meg.

A rendezvény időpontja: 2013.01.10. (csütörtök)   19:00-22:00

A koreai eredetű meditációs módszer az emberi elmét univerzumi elmévé változtatja. Megszabadít a múlt korlátaitól és a hamis gondolatoktól. Az elme megtisztítását nyolc szinten lehet végezni. Bárki alkalmazhatja.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

A rendezvény időpontja: 2013.01.03.  (csütörtök)  19:00-22:00

Török-magyar kulturális kapcsolatok a két világháború között. Mit jelent Atatürk a magyaroknak? Az ankarai Török – Magyar Baráti Társaság megalakulása, és működése napjainkban.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

A rendezvény időpontja: 2012.12.27. (csütörtök)  19:00-22:00

Az eredendő forrás, a teremtés képét tükrözi vissza minden, ami örömöt ad a SZeRves világban. Célom beavatni: gyertek, nézzétek, milyen gyönyörű! Legyen az festmény, csomagolás, kiadvány, könyv, vagy népművészetünk, nyelvünk, alkotásaink csodája. Mindez létem lényege – áradóan kifejezve.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

A rendezvény időpontja: 2012.12.13. (csütörtök)  19:00-22:00

A környék katonai objektumainak története az 1950-es évektől napjainkig. Mi tette szükségessé a katonai bázis létrehozását? A nagytarcsai laktanya telepítése. Az isaszegi légvédelmi rakéták. Rakétavédelmi osztály Kerepesen. Határőrlaktanya Kistarcsán.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

A rendezvény időpontja: 2012.12.06. (csütörtök)  19:00-22:00

Az angol nyelv oktatása önkéntesként egy japán iskolában. Hogyan tanítják az idegen nyelvet Japánban? Az oktatás módszerének különbözőségei. Tokiói nevezetességek. Strandolás a Csendes-óceánban. Látogatás egy sintó szentélyben. Tokió méretei és az embertömeg.