Településünkön sajnos nem működik városszépítő civil szervezet, pedig tennivaló akad bőven. A város szebbé tétele terén jócskán vannak eddig megoldatlan feladatai az önkormányzatnak és a lakosságnak egyaránt. E hiátust némileg pótolandó hirdetjük meg azt a szépítésre serkentő pályázatot, mellyel a karácsonyi díszítést igyekszünk népszerűsíteni. Abban bízunk, hogy akit a téli ünnepkörben megérint a szépítés szele, talán tavasszal is jobban odafigyel környezetére.

Három kategóriában – kertes ház, házcsoport, tömbházi részlet – lehet nevezni.

A kuratórium tagjai karácsony és újév között nappal és sötétben is szemrevételezik azokat az objektumokat, melyek címeit a pályázók megadták.

Az eredményhirdetésre januárban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezésre kerülő Kistarcsai Kiscsillagok című műsoros est keretében kerül sor.
 

Karácsonyi Köntösben Kistarcsa

 

Az utóbbi időben már az adventi időszakban egyre többen igyekeznek ünnepi hangulatúvá varázsolni környezetüket. Emitt egy kis betlehem bújik meg, ott pedig feldíszítve várja az üdvözlőlapokat a postaláda, az ajtókat kopogtató-koszorúk díszítik. A várva várt szentestére pedig, aki csak teheti, egész környezetét karácsonyi köntösbe öltözteti: fényfüzérek kerülnek az ablakokra, az erkélyek korlátjaira, de leginkább a kertben álló örökzöldekre.

Örömünkre szolgál, hogy Kistarcsa közterületének karácsonyi díszítése is egyre bővül.

Városunkban különösen szép és gazdagon díszített házakat lehet látni ilyenkor. Ez adta az ötletet, hogy felhívjuk a figyelmet erre a tényre, és hogy a kistarcsaiak még hangulatosabbá tegyék környezetüket. A cél érdekében meghirdetjük a "Karácsonyi Köntösben Kistarcsa" pályázatot.

Pályázni három kategóriában lehet:


1. Családi ház

2. Házcsoport, utcarészlet (több, egymás közelében álló épület)

3. Ablakok, bejáratok (lakótelepi, lakóparki lakások pályázhatnak ebben a kategóriában. A pályázathoz mellékeljenek egy vázlatot az épületről, amelyen a pályázati rész be van jelölve)

 

Minden kategóriában egy díjat adunk ki.

A bírálók december 26. és 30. között – nappal, és sötétedés után is – tekintik meg a pályázatban jelzett dekorációkat

A pályázatot a Karácsonyi adatlap – mely letölthető a www.kike.hu oldalról – című űrlap kitöltésével lehet beküldeni!

Akinek van kedve, írhat a karácsonyi díszítéshez kötődő élményeiről, érzelmeiről is.

A jelentkezéseket december 26-án este 7-ig juttassák el a címek egyikére:

 

1. Kistarcsai Kulturális Egyesület, 2143 Kistarcsa, Bercsényi u.18.,

 

2. Kistarcsai Kulturális Egyesület, kike@kike.hu


Az eredményhirdetésre és díjátadásra 2012. január 22-én, a Kistarcsai Kiscsillagok című műsoros esten kerül sor a Csigaházban.

A pályázat kiírása a www.kike.hu honlapon is olvasható.

Információ kérhető a 28/470-926-os telefonszámon és a kike@kike.hu e-mail címen (Kereszti Ferenc).



                                                                                        Kistarcsai Kulturális Egyesület

Események
< 2019 >
augusztus 12 - augusztus 18
  • 12
    Nincsenek események
  • 13
    Nincsenek események
  • 14
    Nincsenek események
  • 15
    Nincsenek események
  • 16
    Nincsenek események
  • 17
    Nincsenek események
  • 18
    Nincsenek események
Ajánlás és támogatók

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!