Kalamatai utazás (Takács Dóra)

2022. június 10-15-e között hatodmagammal lehetőségünk volt eltölteni néhány napot Görögországban. Az Athénig tartó repülőút után, három órát buszoztunk, hogy eljussunk a Peloponnészoszi-félsziget déli részére, Messinia régióba. Úti célunk Kalamata város volt, amely a Tajgetosz-hegység lábánál, a Messini-öböl partján fekszik. Kalamata a régió fővárosa, és a félsziget második legnagyobb városa, körülbelül 60 000 lakosával.

Az Areadne szervezet fogadott bennünket, és ők koordinálták a további napok programjait is. A helyi kulturális örökségek átadásának mikéntje volt a fő téma. Kérésünkre nem tantermi oktatást tartottak, hanem helyszíni látogatások által mutatták be, hogy a fiatalabb generációknak hogyan tudják élvezetesen, a figyelmet fenntartva átadni ezeket az információkat, értékeket. Kiváló pedagógustrénereink voltak, legtöbben közülük a fenntarthatóságot fontos szempontnak tartják, külön kurzus elvégzésével is gyarapítják erről szóló tudásukat. A három nap során megtekintettük a város nevezetességeit.

Az 1986-os 6,2-es intenzitású földrengés hatalmas károkat okozott, de szerencsére sikerült helyreállítani az épületeket. Látogatást tettünk az Archeologiai Múzeumba, ahol játékos formában megismerkedhettünk a különböző korokban fellelt tárgyakkal.

Megnéztük a XIII. századi kalamatai várat. Kalamata kezdeti történelme is ide köthető, mivel feltételezések szerint az ókori Pharai városa, amit Homérosz Iliásza is említ, egykor a vár területén állhatott.

A városban szintén fellelhető egy modern keretek között, nagyon igényesen kialakított népviseleti múzeum, amely három emeleten keresztül mutatja be a különböző régiók és szigetek jellemző ruházatát. A múzeum teljes egészében magángyűjtemény, a fenntartást állami segítség nélkül vállalja a gyűjtő.

Egyik nap tanulmányi kirándulást tettünk a Kalamatától mintegy harminc kilométerre fekvő ókori Messini városába. Lenyűgöző régészeti lelőhely, hatalmas méretét tekintve is, és még most is folyamatosan tartanak az ásatások. Egyik különlegessége, hogy megfigyelhetőek a különböző hellén, római és bizánci korok ráhatásai. Hatalmas stadionnal, két színházzal, vallási és középületekkel, temetkezési emlékművel is büszkélkedhet a hely. A város politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális központ volt. A fogadó szervezet munkatársa vezetett minket, és felhívta a figyelmet az akkor alkalmazott építészeti megoldásokra, figyelembe véve a környezeti tényezőket és a fenntarthatóságot is.

Ott tartózkodásunk alatt minden reggel csodás tengerparti kilátásra ébredhettünk, és volt alkalmunk többször megmártózni a tengerben is. Egyik este egy kis naplementés sétahajózást iktattunk be. Az étkezések során megismerkedhettünk a görög konyha ízeivel és specialitásaival.

Hazafelé még Athénban töltöttünk egy délutánt és egy estét. Megtekintettünk néhány főbb látványosságot: az Akropoliszt, az Agorát, a parlament környékét. Lehetőségünk volt végignézni az őrségváltást, amely számunkra néha kicsit furcsa, nem megszokott mozdulatokból állt. Kellemes sétát tettünk a Nemzeti Kertben is.

Másnap reggel már csak a hazaút várt bennünket, és leszállásunk után, a hozott élményekkel gazdagabban próbáltunk visszacsöppenni a megszokott kerékvágásba.