A Kistarcsai Kulturális Egyesület ebben az évben is kiírja az Aranykavics Díj pályázatot, melyre az idén érettségiző, Kistarcsán lakó vagy Kistarcsán tanult diákok pályázhatnak.

A pályázatokat elektronikus úton kell benyújtani. 

Beadási határidő: 2020. május 25. 24 óra.

A pályázati kiírás itt olvasható.

Bővebb információ: kike@kike.hu, 28/470-926 (Kereszti Ferenc).

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is szeretne állítani születéspadot.

A Kistarcsa Város Önkormányzatával közösen megvalósítandó ünnepségen ezúttal a 2002-ben született kistarcsai fiatalokat, azaz az idei 18 éveseket köszöntjük. Az ünnepség időpontját a koronavírus okozta járvány miatti korlátozások lejárta után fogjuk kitűzni.

Amennyiben ünnepeltként szívesen részt vesz ezen a programon, előzetesen regisztrálnia kell. Jelentkezés legkésőbb május 18-án, hétfőn este 7 óráig a 28/470-926-os telefonszámon, vagy a kike@kike.hu e-mail címen (Kereszti Ferenc).

Amit meg kell adni: postai cím, telefonszám, e-mail cím, születési dátum.

A regisztrálás személyesen intézendő, családtag, rokon, ismerős ajánlását nem fogadjuk el. 

Elkészült a Kistarcsai Kalendárium 2020 című kiadványunk. A 200 oldalas, A/5 formátumú kötet többnyire kistarcsai vonatkozású írásokat és képeket tartalmaz. A kalendáriumot meg lehet vásárolni a városi könyvtárban is, valamint a KIKE rendezvényein, többek közt a civilházban csütörtök esténként sorra kerülő Deáktanya előadások előtt és után. A kalendárium ára 1000 Ft.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezésre kerülő Kistarcsai Kiscsillagok című műsoros estet január 26-án, vasárnap délután 5 órai kezdéssel tartjuk a Csigaházban. A tervezett program itt olvasható.

A program keretében kerül sor 2019-es irodalmi pályázat, valamint a Kistarcsai Kisalkotók című képzőművészeti pályázat eredményhirdetésére. A beérkezett pályaművekből ki is állítjuk a kuratórium értékelése alapján arra érdemes darabokat.

Mind az előadásban, mind a kiállításban a tehetséges kistarcsai illetve Kistarcsán tanuló gyerekeknek biztosítunk bemutatkozási lehetőséget.

A 2020-as Magyar Kultúra Napja alkalmából alkotói pályázatot hirdetünk kistarcsai, illetve Kistarcsán tanuló gyerekek részére.

A pályázat témái:

     a. Mentsük meg a Földet!,

    b. Barátság.

A pályaművek tetszőleges technikával (rajz, festmény, szobor, kézműves munka, számítógépes grafika…) készülhetnek.

A beérkezett alkotásokból több helyszínen is kiállítást rendezünk.

A pályaműveket a Kistarcsai Kiscsillagok meghallgatásának helyszínén, a Simándy Iskolában lehet leadni, 2020. január 13-án, hétfőn 18 órától 18 óra 30 percig.

Információ kérhető a 28/470-926-os telefonszámon és a kike@kike.hu e-mail címen (Kereszti Ferenc).

A részletes kiírás itt olvasható.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából 2020-ban is megrendezzük a Kistarcsai Kiscsillagok című előadóestet, melyen tehetséges kistarcsai illetve Kistarcsán tanuló gyerekeknek biztosítunk bemutatkozási lehetőséget.

A műsorra 2020. január 26-án, vasárnap délután 5 órai kezdéssel kerül sor, a Csigaházban. Ezt megelőzően január 13-án, hétfőn este 6 órakor – a fellépni szándékozók részére – meghallgatást tartunk a Simándy Iskolában.

Ügyességi és művészi bemutatókat egyaránt várunk.

Információ a kike@kike.hu e-mail címen és a 28/470-926-os telefonszámon (Kereszti Ferenc) kérhető.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is megtartja a szokásos őszi programsorozatot KIKE Kulturális Hét címmel.

A rendezvények látogatása díjtalan.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A részletes program itt olvasható.

Augusztus 30-án, pénteken este 7 órai kezdéssel lengyel nemzeti estet tartunk a csigaházi büfé környezetében. Igyekszünk bemutatni a lengyel kultúra több ágát, és szokásainkhoz híven a gasztronómia is szerepet kap. A szervezők készítenek lengyel ízeket idéző ételeket, de a látogatóktól is várjuk, hogy maguk választotta ételekkel, italokkal járuljanak hozzá az est lengyel hangulatának kialakításához.

Támogató: Waczlaw Felczak Alapitvany www.wfa.hu

A Kistarcsai Kulturális Egyesület ezúttal is megjelenteti a Hírverés újságot és az aktuális Kistarcsai Kalendáriumot. Mindkét kiadványban van hirdetési lehetőség. A díjszabást és a megrendelési lehetőséget tartalmazó dokumentumok itt és itt találhatók.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület irodalmi pályázatot hirdet az alábbi témakörökben:

a. Vásárlás a piacon

b.Azt hallottam a rádióban…

A pályázaton részt vehet minden kistarcsai lakos, valamint a Kistarcsán dolgozó, illetve tanuló személyek.

A legjobb pályázatokat két kategóriában – felnőtt és gyerek (14 éves korig) – díjazzuk, és megjelentetjük a Kistarcsai Kalendárium 2019 című kiadványban.

A díjak: I. díj: 15 000 Ft, II. díj: 10 000 Ft, III. díj: 5 000 Ft, a gyerek kategória helyezettjei értékes könyvjutalomban részesülnek.

A pályázat jeligés.

A pályaműveket postai úton kérjük eljuttatni a következő címre:

Kistarcsai Kulturális Egyesület, Kistarcsa, Bercsényi u. 18.

Beküldési határidő:2019. szeptember 9.

Részletes kiírás itt olvasható

Több évtizedes kihagyást követően a Kistarcsai Kulturális Egyesület szervezésében idén is megünnepeljük a Hősök Napját. Május 26-án, vasárnap délután 5 órakor emlékezünk meg a fegyveres harcokban hőssé lett kistarcsaiakról.

Kérjük, hogy az emlékmű táblájára név szerint felkerült, valamint az utóbbi időben kiderített nevű hősök leszármazottai egy szál vagy csokor virággal fejezzék ki tiszteletüket! 

Kérjük továbbá, hogy aki tud, hozzon magával nemzetiszínű zászlót!

A Hősök terén sorra kerülő műsort követően mindenki elhelyezheti mécsesét, gyertyáját az emlékmű talapzatán.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület ebben az évben is kiírja az Aranykavics Díj pályázatot, melyre az idén érettségiző, Kistarcsán lakó vagy Kistarcsán tanult diákok pályázhatnak.

A pályázatokat elektronikus úton kell benyújtani. 

Beadási határidő: 2019. május 20. 24 óra.

A pályázati kiírás itt olvasható.

Bővebb információ: kike@kike.hu, 28/470-926 (Kereszti Ferenc).

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is állít születéspadot.

A Kistarcsa Város Önkormányzatával közösen megvalósítandó ünnepségen ezúttal a 2001-ben született kistarcsai fiatalokat, azaz az idei 18 éveseket köszöntjük 2019. május 12-én.

Amennyiben ünnepeltként szívesen részt vesz ezen a programon, előzetesen regisztrálnia kell. Jelentkezés legkésőbb május 6-án, hétfőn este 7 óráig a 28/470-926-os telefonszámon, vagy a kike@kike.hu e-mail címen (Kereszti Ferenc).

Amit meg kell adni: postai cím, telefonszám, e-mail cím.

A regisztrálás személyesen intézendő, családtag, rokon, ismerős ajánlását nem fogadjuk el.

A Himalájából eredő homoktövis termesztése és a velejáró nehézségek. Az előállítható gyógyászati termékek: magolaj, homoktövis velő, magőrlemény, húshéj őrlemény. Állati és emberi fogyasztásra is alkalmas. Betegség megelőzésére és gyógyításra is használható. Szív és érrendszeri hatása.

A Budapest Helyőrség Dandár feladatrendszere. Protokoll, rekreációs és kulturális szakfeladatok ellátása. Koronaőrség, palotaőrség, díszzászlóalj.Rendezvények, konferenciák, értekezletek, gyakorlatok, sportbajnokságok szervezése. Katasztrófa-elhárítási feladatok.A Stefánia Palota működése.

 

Egy program, mely segíti a határon túli magyarokat és a távolabbi országokban lévő diaszpórákat. Kapcsolatteremtés az Amerikában élő magyarokkal. Az őszi bazár Washingtonban. Májusi magyar bál. Jótékonysági célú népzenei koncertek. Nagyvárosok meglátogatása.

 

Hazai nemzetiségeink fejlődése és kiválási törekvéseik 1848 előtt. A márciusi vívmányok fogadása és elutasítása. Szövetség a magyar kormánnyal szemben – polgárháború, magyarok véres irtása. Szlovákok és ruszinok Kossuth mellett. Kossuth kiegyezési kísérlete, út a kiegyezés felé.

 

A különböző stílusok és azok kiemelkedő alakjai. Hol képezték magukat a magyar festők? Hazai festőiskolák. A XX. századi művészet egyik legismertebb irányzata a kubizmus. Ezen korstílusnak komoly magyar vonatkozású lenyomata van – diaszpóra Párizsban és hazai tendenciák.

 

 

A szobrászat kialakulásának gyökerei. Magyarország szobrászatának kezdeti elemei. A kiemelkedő magyar szobrászok, és a leginkább figyelemre méltó alkotások. Jelentős változások az első magyar emlékektől napjainkig. Kortárs szobrászok XXI. századi alkotásai.

1949. március 21-én kezdték meg a Buda-déli Központi Internálótábor felszámolását. A rabokat Kistarcsára szállítva megkezdődött az új állambiztonsági (fő)tábor bővítése. Történelmi források és információk, amelyek a tábor hosszú, több évtizedes fennállásának történetét leírják 

 

Események
< 2019 >
június 24 - június 30
  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
Ajánlás és támogatók

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!