2017-ben a Kistarcsai Kulturális Egyesület megjelentette a Kistarcsai látnivalók című kiadványát, amelyben igyekeztünk településünk akkori képének minden fontos elemét gazdag fotóanyag és áttekintő ismertető szövegek kíséretében közreadni. Ezen az oldalon most e kiadványunk tartalomjegyzékét osztjuk meg – kiegészítve az azóta eltelt évek újabb látványosságaival.

 

Áttekintő lista a Kistarcsán megtekinthető látványosságokról (a felsorolásban félkövéren szedett elemek a KIKE tevékenysége nyomán születtek):

  • 1849-es tavaszi hadjárat emléktáblája
    • Helyszín: Kistarcsa, Széchenyi utca 33. (zarándokvezető-képző központ oldalfala)
    • Avatás: 1935. október 20.
    • Kivitelezés: Siklódy Lőrinc (1876–1945) szobrász (bronz relief elkészítése), Zsámboky László gépgyári munkás (márványtábla vésése)
  • Boldog Meszlényi Zoltán domborműve
    • Helyszín: Kistarcsa, Október 23. tér (tábor emlékfala)
    • Avatás: 2014. március 2.
    • Alkotó: Szabó Kata keramikus
  • Butka
  • Deres Lovasudvar
  • Emlékoszlop Kistarcsa első írásos említésének 550. évfordulója alkalmából
  • Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthon (egykor Evangélikus Özvegy Papnék Otthona)
  • Feszületek
  • Flór Ferenc emlékmű
  • Harangláb
  • Hősi emlékmű a két világháború áldozatainak
    • Helyszín: Kistarcsa, Hősök tere
    • Avatás: 1937. július 4.
    • Alkotó: Siklódy Lőrinc (1876–1945) szobrász
    • Kistarcsa Város Önkormányzatának megbízásából a szobrot 2014-ben renoválták
  • Kistarcsai Központi Internálótábor emlékfala
  • Kistarcsai református temploma harang hangja
  • Kistarcsai Rózsafüzér Királynője Templom és Plébániaa harangok játéka
  • Kopjafa a kommunizmus áldozatainak emlékére
    • Helyszín: Kistarcsa, Október 23. tér
    • Avatás: 2008. október 23.
    • Alkotó: Nagy Sándor fafaragó mester
  • Kórházi alkotások
  • Kőmozaik
    • Helyszín: Kistarcsa, Szent Imre tér
    • Avatás: 2013. június 2.
    • Tervező: Puskás Éva
    • Készítették a KIKE tagjai: Aszódi Gábor, Érsekiné Tömösközi Irén, Pollák Zsuzsanna, Puskás Éva, Rapai Anikó, Szűcsné Kaposvári Beáta, Tolnai Katalin
  • Lengyelkert
  • Nepomuki Szent János szobra
  • Oltalom kápolna
  • Simándy kerámia dombormű – Dallamfa
    • Helyszín: Kistarcsa, Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola homlokzata
    • Avatás: 2013. szeptember 23.
    • Alkotó: Szabó Kata keramikus
  • Simándy-szobor
    • Helyszín: Kistarcsa, Simándy tér
    • Avatás: 2006. szeptember 17.
    • Alkotó: Janzer Frigyes Munkácsy-díjas szobrász, éremművész
  • Székelykapu
  • Szent Imre-szobor
    • Helyszín: Kistarcsa, Szent Imre tér
    • Avatás: 1938. június 8.
    • Alkotó: Sidló Ferenc (1882–1954) szobrászművész
    • A KIKE kezdeményezésére a szobrot 2013-ban renoválták, és a tér megújításával egyetemben 2013. június 2-án ünnepélyesen felavatták
  • Szlovák Tájház és néprajzi gyűjtemény (a Kistarcsai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat fenntartásában)
  • Terebess Center
  • Torját jelző tábla
  • Trianoni emlékmű
  • Üdvözlő táblák a 3-as főút mentén
  • Űrfa és Magyari Béla emlékműve