Részlet a 2023. évi Kistarcsai Kalendáriumból

 

Rólunk írták – 1998: az első kalendáriumunk

 

Az első, 25 évvel ezelőtt megjelent Kistarcsai Kalendárium híre az országos napisajtóhoz is eljutott, a következő cikket a Népszabadság Pest Megyei Krónika mellékletének 1998. január 23-án megjelent lapszámából idézzük. A cikk szerzője J. A., azaz Jakubovits Anna:

 

Kistarcsai kalendárium

 

Jó lehet Kistarcsán lakni, ha olyan színes, kulturált, anekdotázó, mesés az élet, amilyennek a kalendárium mutatja. Persze, biztos vannak arrafelé is szürke, unalmas hétköznapok, fáradt, közönyös vasárnapok, de az első ízben megjelentetett kalendárium – természetesen – nem ezekből válogatott.

A válogatás egyébként remekül sikerült. A szép kiállítású, könnyen olvasható-forgatható kalendáriumban jó ízléssel helyi érdekességek, művészeti együttesek, sportklubok mellett a történelmi sorsfordulók, nagyjaink rövid életrajza kap helyet, miközben Kistarcsa történelme, az ott élő, onnan származó nagy- és kisemberek élete, történetei kapnak helyet. Mindez megspékelve egy kis háztartási ismeretekkel, kozmetikai tanácsokkal, a ma is élő népi hagyományokkal, persze naptárral, rejtvénnyel. Külön izgalmas, hogy a kalendáriumokba kötelező gyerekeknek szóló irodalmat a helyiek szolgáltatják, köztük a mesepályázaton az első három díjat – álnéven – elnyerő Szabó Tibortól.

Érdekes, kulturált, kellemes olvasmányt nyújt a nem kistarcsaiaknak is a kalendárium, hiszen mindig érdekes bekukucskálni egy település életébe. Tudta ön például, hogy a tavaly elhunyt operaénekes, Simándy József Kistarcsán született? Meghatóak a visszaemlékezés sorai, melyben apjáról, anyjáról, az elemi iskolai tanító nénijéről vall, s ugyancsak lebilincselő a 26 évet Kistarcsán leélt, így helybelinek számító Fárle Lajos életének töredékei.

Reméljük, sor kerül a folytatásra. A Kistarcsai Kulturális Egyesület első kalendáriuma profi munka, méltó egy újabb hagyomány megteremtésére. Amíg olvassuk – eggyel kevesebb szürke délután.”

 

Forrás: Népszabadság – Pest Megyei Krónika melléklet (1998. január 23.) 28. o.

Események
< 2020 >
Január
  • 02

    Kereszti Ferenc: Lengyelországi kirándulásunk

    19:00 -20:00
    2020.01.02
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    A magyarországi népcsoportok bemutatásáról. A lengyel-magyar barátság és a két nemzet történelmi kapcsolatai. Autóbusszal Dél-Lengyelországba. Nevezetességek látogatása. Kevésbé ismert helyszínek felfedezése.

  • 09

    Knyihár Eszter: A magyarországi kínaiak hitélete

    19:00 -20:00
    2020.01.09
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    A konfuciánus tradíciók főbb vonásai. Milyen más vallásokat gyakorolnak elsősorban a Magyarországon élő kínai bevándorlók. Vajon vannak-e templomaik, felekezetik, rendszeresen megtartandó vallási szertartásaik

  • 16

    Síposné Varga Edit: Digitalizálás a zene világában

    19:00 -20:00
    2020.01.16
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Digitális kompetenciafejlesztés lehetősége a zenét tanuló gyerekek körében. Hangfelvételek készítése. Digitális kottaírás. A zenét oktató pedagógusok továbbképzése a zeneszerkesztés terén. A digitális zeneszerzés módszere.

     

  • 23

    Szabó Árpád: Őseink kapcsolata a lovakkal

    19:00 -20:00
    2020.01.23-2020.02.23
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Rideg és félrideg lótartás a kistarcsai legelőn. Távlovaglás, lovak és lovasok felkészítése versenyzésre. Az Akhal Teke lófajta, és azok tenyésztői. Az aranyszőrű mén bemutatása. Karmikus kapcsolat a ló és lovasa között.

  • 30

    Hermányos Mária: Gyök-erek és hangképversek

    19:00 -20:00
    2020.01.30
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    A régmúltba vezető magyar nyelv logikája és matematikája. Az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott rajta. A legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és a szellemi függetlenségnek.

Ajánlás és támogatók

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!