Születéspad avatására

 

A Kistarcsai Kulturális Egyesület immár hagyományként az idén is állít születéspadot. Ezúttal az 1996-ban született kistarcsai fiatalokat, azaz az idei 18 éveseket köszöntjük egy szerény ünnepség keretében, 2014. május 11-én.

Az ünnepségen mindenkit szívesen látunk, de az ünnepelteknek előzetesen regisztrálniuk kell, hogy az ajándékkal fel tudjunk készülni.

Kérjük tehát, hogy amennyiben szívesen részt vesz ezen a programon, legkésőbb május 6-án, kedden este 7 óráig jelentkezzen, a 28/470-926-os telefonszámon, vagy a kike@kike.hu email címen (Kereszti Ferenc), és adja meg elérhetőségeit – postai cím, telefonszám, e-mail cím!

 A Kistarcsai Kulturális Egyesület immár hagyományként az idén is állít születéspadot. Ezúttal az 1995-ben született kistarcsai fiatalokat, azaz az idei 18 éveseket köszöntjük egy szerény ünnepség keretében, 2013. május 12-én.

Az ünnepségen mindenkit szívesen látunk, de az ünnepelteknek – mivel név szerint is megemlítjük őket – előzetesen regisztrálniuk kell.

Kérjük tehát, hogy aki szívesen részt vesz ezen a programon, legkésőbb május 7-én, kedden este 7 óráig jelentkezzen, a 28/470-926-os telefonszámon, vagy a kike@kike.hu e-mail címen (Kereszti Ferenc), és adja meg elérhetőségeit – postai cím, telefonszám, e-mail cím!

Kedves Fiatalok!

 

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is köszönti a 18 éveseket.

A május 13-án megrendezésre kerülő ünnepség keretében egy újabb születéspadot állítunk tiszteletükre.

Az idén 18 éves résztvevők emléklapot és ajándékot is kapnak.

Aki szívesen részt vesz ezen a rendezvényen, jelentkezzen a kike@kike.hu címen.

A rendezvény időpontja: 2011.05.08. (vasárnap) 17 órától

A Kistarcsai Kulturális Egyesület immár hagyományként az idén is állít születéspadot. Ezúttal az 1993-ban született kistarcsai fiatalokat, azaz az idei 18 éveseket köszöntjük egy szerény ünnepség keretében, 2011. május 8-án, vasárnap délután 5 órakor. Kérjük tehát, hogy aki 1993-ban született, és szívesen részt vesz ezen a programunkon, jelentkezzen, a 28/470-926-os telefonszámon, vagy a kike@kike.hu email címen (Kereszti Ferenc)!

A Kistarcsai Kulturális Egyesület immár hagyományként az idén is állít születéspadot. Ezúttal az 1993-ban született kistarcsai fiatalokat, azaz az idei 18 éveseket köszöntjük egy szerény ünnepség keretében, 2011. május 8-án, vasárnap délután 5 órakor. Kérjük tehát, hogy aki 1993-ban született, és szívesen részt vesz ezen a programunkon, jelentkezzen, a 28/470-926-os telefonszámon, vagy a kike@kike.hu email címen (Kereszti Ferenc)!

Események
< 2019 >
augusztus 19 - augusztus 25
  • 19
    Nincsenek események
  • 20
    Nincsenek események
  • 21
    Nincsenek események
  • 22

    Tütünkov Jordán: A bolgár kertészek

    19:00 -20:00
    2019-08-22
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Az 1870-es évekbeli víz melletti letelepedésüktől sokáig a zöldségpiac vezetői voltak. Bevezették az öntözést és a palántázást. Új módszereik révén hamarabb megtermett, és a korábbinak tízszerese lett a zöldségtermés.

     

  • 23
    Nincsenek események
  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
Ajánlott oldalak

Kattints!