A Kistarcsai Kulturális Egyesület advent első vasárnapjára ünnepi díszbe öltözteti a Szent Imre-szobor környékét (a hévről látható, a Csigaház közelében), példát mutatva, és felhívva ezzel mások figyelmét is az ünnepi készülődésre, környezetünk szebbé tételére, lelkünk megtisztítására.

Kezdjük együtt a karácsonyvárást, készüljünk közösen a békés ünnepre, és jöjjünk össze egy áhítatos gyertyagyújtásra november 30-án, advent első vasárnapja előtti szombaton 5 órakor, a Szent Imre-szobornál!

(Örömmel fogadjuk a közös fogyasztásra hozott süteményt, italt, valamint az együtténeklési szándékot.)

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is meghirdeti irodalmi pályázatát két témakörben:

a. Korán kelni

Anita korán kelt, illetve futott, így aranyat lelt. És egy csodás napfelkeltét. Gábor korán kelt, így egy igéző szempárt talált. És egy bíborszín mosolyt. Vajon miért érdemes korán kelni?

b. Csakazértis

Hogyisne, hátpersze, mégmitnem, tebezzeg, majdén, kihaminem. Mutassameg: hogyleszjó? Mutasd meg: hogy lesz jó! Csakazértis. Read the rest of this entry »

A Kistarcsai Kulturális Egyesület advent első vasárnapjára ünnepi díszbe öltözteti a Szent Imre-szobor környékét (a hévről látható, a Csigaház közelében), példát mutatva, és felhívva ezzel mások figyelmét is az ünnepi készülődésre, környezetünk szebbé tételére, lelkünk megtisztítására.

Kezdjük együtt a karácsonyvárást, készüljünk közösen a békés ünnepre, és jöjjünk össze egy áhítatos gyertyagyújtásra december 1-jén, advent első vasárnapja előtti szombaton 5 órakor, a Szent Imre-szobornál!

(Örömmel fogadjuk a közös fogyasztásra hozott süteményt, italt, valamint az együtténeklési szándékot.)

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is – mint minden páros évben – megrendezi a Hulló Falevél című műsoros estet, melyen kistarcsai amatőr és hivatásos előadók lépnek fel.

Ez az az alkalom, amikor a településünkön élő népszerű előadókkal, csoportokkal találkozhat a közönség.

Mindenkit szeretettel várunk a Csigaházba a 2012. november 11-én, vasárnap este 5 órakor kezdődő műsorra.

A program plakátja itt látható.

Információ: 28/470-926, kike@kike.hu (Kereszti Ferenc).

Irodalmi pályázat 2012

A Kistarcsai Kulturális Egyesület 2012-ben is hirdetett irodalmi pályázatot. Ezúttal is két témát adtunk meg, melyek közül szabadon lehetett választani:

a. Apámról,

b. Kétperces

Mindkét témában több pályázat is érkezett.

A díjazott pályamunkák – melyeket a Kistarcsai Kalendárium 2013 című kiadványban közlünk is – az alábbiak voltak:

Gyerekkategória:

I.                     Udvardi Eszter,

Különdíj           Sós András.

Felnőtt kategória:

I.                    Géczi Katalin: Sosem volt, egyszer lesz,

II.                   Csicsiri Dorottya: Búcsú barátomtól,

III.                  Budai József: Édesapám, akit nem ismerhettem.

Gratulálunk a nyerteseknek és jövőbeli munkájukhoz sok sikert kívánunk!

A lulturális hét programfüzete elérhető a következő helyen: Kulthét12progrfüzet

Irodalmi pályázat

 

 

A Kistarcsai Kulturális Egyesület irodalmi pályázatot hirdet 2 témakörben:

 

a. Apámról

A család kapcsán sok szó esik az édesanyákról, a gyerekekről, a testvérekről, de még a nagymamákról is többet hallunk, mint az apákról. Pedig sokan büszkék apjukra, aki lehet erős, okos, szellemes…

 

b. Kétperces

Két perc alatt elolvashatunk egy novellát. Vagy írhatunk egyet. Ennyi a hosszabbítás a fociban, és a hozzászólás ideje egy parlamenti vitában. Mi minden történhet két percben? Mire elég két perc? Csak. Két. Perc.

 

 

A műfaj kötetlen. A prózai pályázatok terjedelmét minimum 2, maximum 5 számítógépen szerkesztett oldalban (betűtípus: Times New Roman, betűnagyság 12 pont, sortávolság: normál) határozzuk meg. Az írások fényképekkel, grafikákkal is színesíthetők.

A pályázaton részt vehet minden kistarcsai lakos, valamint a Kistarcsán dolgozó illetve tanuló személyek. A legjobb pályázatokat 2 kategóriában – felnőtt és gyerek (nyolcadikos korig) – díjazzuk és megjelentetjük a Kistarcsai Kalendárium 2012 című kiadványban.

 

A díjak: I. díj: 15 000 Ft, II. díj: 10 000 Ft, III. díj: 5 000 Ft,

      a gyerek kategória helyezettjei értékes könyvjutalomban részesülnek.

 

A pályázat jeligés.

Egy zárt borítékban – rajta a jeligével – kérjük megadni a szerző nevét, születési dátumát, lakcímét és telefonszámát (ha van, e-mail címét is)! Ezt a borítékot helyezzük egy másikba, majd erre a külső borítékra kérjük ráírni: Irodalmi pályázat és, hogy felnőtt vagy gyerek kategóriában indult-e a pályázó, valamint a jeligét!

A pályaműveket postai úton kérjük eljuttatni a következő címre:

 

Kistarcsai Kulturális Egyesület, Kistarcsa, Bercsényi u. 18.

 

A beadási határidő (a postai bélyegzőt vesszük figyelembe: 2012. szeptember 10.

Bővebb információ kérhető a 28/470-926-os telefonszámon, vagy a kike@kike.hu címen (Kereszti Ferenc).

 

Kistarcsai Kulturális Egyesület

A Kistarcsai Napok kiállításai

 

A 2012. május 19-20-án sorra kerülő Kistarcsai Napok kiállításait ezúttal is a Kistarcsai Kulturális Egyesület szervezi. A sok érdekes látnivaló szombaton és vasárnap is 10 és 18 óra között tekinthető meg a Simándy Iskola földszinti termeiben.

A kiállítások ünnepélyes megnyitóját 2012. május 18-án, pénteken este 7 órakor tartjuk, a Simándy Iskola aulájában. Minden érdeklődőt – aki részvételével megtiszteli a kiállítókat – örömmel látunk a rövid ünnepségen, és az azt követő szerény vendéglátáson.

Kedves Fiatalok!

 

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is köszönti a 18 éveseket.

A május 13-án megrendezésre kerülő ünnepség keretében egy újabb születéspadot állítunk tiszteletükre.

Az idén 18 éves résztvevők emléklapot és ajándékot is kapnak.

Aki szívesen részt vesz ezen a rendezvényen, jelentkezzen a kike@kike.hu címen.

Karácsonyi Köntösben Kistarcsa

 

Városunk téli látványának a karácsonyi ünnepkör idejére történő szebbé tétele érdekében meghirdetjük a Karácsonyi Köntösben Kistarcsa pályázatot.

A karácsonyi díszítéssel három kategóriában lehet pályázni:

1. Családi ház

2. Házcsoport, utcarészlet (több, egymás közelében álló épület)

3. Ablakok, bejáratok (lakótelepi, lakóparki lakások pályázhatnak ebben a kategóriában. A pályázathoz mellékeljenek egy vázlatot az épületről, amelyen a pályázati rész be van jelölve)

A jelentkezéseket december 26-án este 7-ig juttassák el a címek egyikére:

1. Kistarcsai Kulturális Egyesület, 2143 Kistarcsa, Bercsényi u.18.,

2. Kistarcsai Kulturális Egyesület, kike@kike.hu

A jelentkezési lapon szerepeljen a pályázó neve, pontos címe, telefonszáma és e-mail címe!

Információ kérhető a 28/470-926-os telefonszámon és a kike@kike.hu e-mail címen (Kereszti Ferenc).

A pályázat részletes kiírása itt olvasható.

Adventi gyertyagyújtás

 

A Kistarcsai Kulturális Egyesület advent első vasárnapjára ünnepi díszbe öltözteti a Szent Imre-szobor környékét (a hévről látható, a Csigaház közelében), példát mutatva, és felhívva ezzel mások figyelmét is az ünnepi készülődésre, környezetünk szebbé tételére, lelkünk megtisztítására.

Kezdjük együtt a karácsonyvárást, készüljünk közösen a békés ünnepre, és jöjjünk össze egy áhítatos gyertyagyújtásra november 26-án, advent első vasárnapja előtti szombaton 5 órakor, a Szent Imre-szobornál!

(Örömmel fogadjuk az egymás kínálására hozott süteményt, italt, valamint az együtténeklési szándékot.)

 

2011/09/1700:00-19:00

2011. szeptember 17. (szombat) délelőtt 10-től este 7-ig, Kistarcsa, Simándy tér

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén már nyolcadszor rendezi meg a

Süssünk görhönyt! – Krumplifesztivál Kistarcsán

című gasztrokulturális programját. A nagyszabású rendezvény egyaránt szól a gasztronómia és a kultúra iránt érdeklődőknek. De miről is van szó?

Szinte mindenki ismeri a nyersen reszelt krumpliból – tetszés szerint ízesített, majd – különböző formában kisütött ételt, de más-más néven. A sok változat közül csak néhányat említünk: lapcsánka, tócsni, cicege, matutka, bere, macok, harula, siligó, felénk pedig görhöny a neve.

Mivel ez a finomság krumpliból készül, versenyszerű sütése mellett – elsősorban – a burgonyával kapcsolatos programokat szervezünk, de lesznek egyéb figyelemre méltó események is: nemzetiségi folklórtalálkozó, nép- és iparművészeti vásár, kézműves foglalkozás, ügyességi és szellemi játékok…

A görhöny kóstolásához Pityókajegyet kell vásárolni az Információnál.

Várunk minden érdeklődőt 2011. szeptember 17-én 10 órától Kistarcsán a Simándy téren.

Hangulati ízelítőül:

 

http://www.youtube.com/watch?v=BqX0EiTnOrI

Információ: 28/470-926, kike@kike.hu (Kereszti Ferenc)

 

SÜSSÜNK GÖRHÖNYT! SZERENCSEKERÉK – KISTARCSAI KÉPES KVÍZ

  

———————————————————————————–

 

2011/09/1713:00-19:00

2011. szeptember 17. (szombat) délután 1-től este 7-ig, Kistarcsa, Simándy tér

A Kistarcsai Kulturális Egyesület rendszeresen rendez nemzetiségi folklórtalálkozókat. Az egyik évben Pántlika címmel multietnikus, a másikban Tulipán címmel országos szlovák találkozóra gyűlnek össze a meghívottak.

A Tulipán – Országos Szlovák Folklórtalálkozó résztvevői az országban élő szlovák kisebbségeket képviselik. A zenészek, táncosok, énekesek fellépnek egy szabadtéri színpadon és részt vesznek a színpompás zenés-táncos felvonuláson.

A délután sorra kerülő folklórtalálkozó része egy nagyszabású gasztrokulturális fesztiválnak, melynek címe Süssünk görhönyt! – Krumplifesztivál Kistarcsán.

A görhöny kóstolásához Pityókajegyet kell vásárolni az Információnál.

Várunk mindenkit, aki szereti a folklórt – vagy szereti a finom falatokat – 2011. szeptember 17-én 10 órától Kistarcsán a Simándy téren.

A folklórtalálkozóból itt adunk ízelítőt:

 

http://www.youtube.com/watch?v=oReGKIPOzxQ  

Információ: 28/470-926, kike@kike.hu (Kereszti Ferenc)  

Grundtvig püspök tevékenysége. A nemformális felnőttképzés jelentősége. A dán példa. A népfőiskolák helyzete és jövője hazánkban és más országokban. Meghívott vendég: Muzsay András előadóművész.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja.

Több évtizedes kihagyást követően a Kistarcsai Kulturális Egyesület szervezésében idén már negyedszer ünnepeljük a Hősök Napját. Május 29-én, vasárnap délután 5 órakor emlékezünk meg a fegyveres harcokban hőssé vált kistarcsaiakról.   Kérjük, hogy aki tud, hozzon magával nemzeti színű zászlót!   A Hősök terén sorra kerülő műsort követően mindenki elhelyezheti mécsesét, gyertyáját az emlékmű talapzatán.

A rendezvény időpontja: 2011.05.05. (csütörtök) 19:00-21:00h

Az Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Osztálya – egy adott jövedelem-határig – ingyenes tájékoztatást ad jogainkról, egészségügyi és szociális lehetőségekről. Anyagi támogatást nyújtanak a bűncselekmények áldozatainak. Segítenek iratok pótlásában. Állami kárenyhítés.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja.