Kamara- és dalest, 2013. szeptember 18. (szerda) este 7 óra, zeneiskola

A zeneiskolában évek óta folyik zeneoktatás is. A növendékek rendszeresen tartanak bemutató- és vizsgakoncerteket, de ezúttal a pedagógusokon a sor. Ugyancsak itt léphetnek fel azok a helyi előadók, akik hangszerük, énekstílusuk vagy csak egyéb elfoglaltságuk miatt nem szerepeltek a tegnapelőtti templomi koncerten.

Egyházzenei est, 2013. szeptember 16. (hétfő) este 7 óra, katolikus templom

A katolikus templomban sorra kerülő est programja meghitt koszorúzási ünnepséggel kezdődik. Ebben a templomban keresztelték meg 1916-ban Simándy Józsefet. A fiatalon nevessé vált operaénekes keresztelőjére egy márvány emléktábla emlékeztet. A koszorúzást követő koncerten az orgonáé a főszerep, amellett szép énekeket is hallhatunk.

Kulturális hét

 

2013. szeptember 16. és 21. között immár tizenkettedik alakalommal kerül sor a KIKE Kulturális Hét című rendezvénysorozatra. Célunk, hogy kellemes, ugyanakkor tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtsunk Kistarcsa és a környező települések minél nagyobb számú lakosságának.

Az egyes programokról – így a 10. alkalommal megrendezésre kerülő Görhönyfesztiválról is – bővebb információ olvasható a naptár adott napjára kattintva.

 

Minden program ingyenesen látogatható.

 

Információ: Kereszti Ferenc – 28/470-926, kike@kike.hu, www.kike.hu

 

Reméljük, több alkalommal is találkozunk ezen a héten.

Programfüzet: itt

 

 

A KIKE Kulturális Hét programja

2013. szeptember 16-21.

kulturhét

2012. szeptember 10. és 16. között immár tizenegyedik alakalommal kerül sor a KIKE Kulturális Hét című rendezvénysorozatra. Célunk, hogy kellemes, ugyanakkor tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtsunk Kistarcsa és a környező települések minél nagyobb számú lakosságának.

Az egyes programokról bővebb információ olvasható a naptár adott napjára kattintva.

Minden program ingyenesen látogatható.

Információ: Kereszti Ferenc – 28/470-926, kike@kike.hu, www.kike.hu

Reméljük, több alkalommal is találkozunk ezen a héten.

 A KIKE Kulturális Hét programja

2012. szeptember 10-16.

Kistarcsai Kulturális Egyesület évek óta ápolja a Kistarcsán született Simándy József – minden idők legemlékezetesebb Bánk bánja – emlékét. 2006-ban egész alakos szobrot állíttattunk tiszteletére Kistarcsa központjában. Azóta minden ősszel koszorúzási ünnepséggel tartunk megemlékezést, természetesen a Simándy téren.

Koszorúzás, 2012. szeptember 16. (vasárnap) fél 5, Simándy tér

A Kulturális Örökség Napjai alakalmából idén a kórházba szervezünk örökségsétát. Ez az intézmény szinte mindenki által ismert, de ezúttal nem betegként – még csak nem is beteglátogatóként – teszünk itt egy vezetett sétát, melynek során megismerkedhetünk a kisváros méretű komplexum működésével, és megtekinthetjük az objektum területén található műalkotásokat.

Örökségséta, 2012. szeptember 16. (vasárnap) fél 3, kórház

A Kistarcsai Kulturális Egyesület rendszeresen rendez nemzetiségi folklórtalálkozókat. Az egyik évben Pántlika címmel multietnikus, a másikban Tulipán címmel országos szlovák találkozóra gyűlnek össze a meghívottak.

A Pántlika – Nemzetiségi Folklórtalálkozó résztvevői az országban élő nemzeti kisebbségeket képviselik. A zenészek, táncosok, énekesek fellépnek egy szabadtéri színpadon és részt vesznek a színpompás zenés-táncos felvonuláson.

Várunk mindenkit, aki szereti a folklórt – vagy szereti a finom falatokat – 2012. szeptember 15-én 10 órától Kistarcsán a Simándy téren.

A folklórtalálkozóból itt adunk ízelítőt: http://www.youtube.com/watch?v=oReGKIPOzxQ

Folklórtalálkozó, 2012. szeptember 15. (szombat) délután 2-től este 7-ig, Simándy tér

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén már kilencedszer rendezi meg a Süssünk görhönyt! – Krumplifesztivál Kistarcsán című gasztrokulturális programját. A nagyszabású rendezvény egyaránt szól a gasztronómia és a kultúra iránt érdeklődőknek.

De miről is van szó?

Szinte mindenki ismeri a nyersen reszelt krumpliból – tetszés szerint ízesített, majd – különböző formában kisütött ételt, de más-más néven. A sok változat közül csak néhányat említünk: lapcsánka, tócsni, cicege, matutka, bere, macok, harula, siligó, felénk pedig görhöny a neve.

Mivel ez a finomság krumpliból készül, versenyszerű sütése mellett – elsősorban – a burgonyával kapcsolatos programokat szervezünk, de lesznek egyéb figyelemre méltó események is: nemzetiségi folklórtalálkozó, nép- és iparművészeti vásár, kézműves foglalkozás, ügyességi és szellemi játékok…

A görhöny kóstolásához Pityókajegyet kell vásárolni az Információnál.

Várunk minden érdeklődőt 2012. szeptember 15-én 10 órától Kistarcsán a Simándy téren.

Hangulati ízelítőül kattintson ide: http://www.youtube.com/watch?v=BqX0EiTnOrI

Görhönyfesztivál, 2012. szeptember 15. (szombat) délelőtt 10-től este 7-ig, Simándy tér  

A helyi fiatalokból álló csoport előadói Musicalek a kávéházban címmel maguk állították össze azt a programot, mely kávéházi beszélgetések kapcsán idéz meg egy-egy szép dallamú musicalrészletet.

Musicalest, 2012. szeptember 14. (péntek) este 8 óra, Csigaház

Ezen az estén ízelítőt kaphatunk abból az előadói sokszínűségből, mely lehetővé teszi, hogy ugyanazok a szereplők – Országh Péter és Udvardi Eszter, azaz mester és tanítványa – a program első részében elgondolkodtató üzeneteket hordozó klasszikusokat, a szünet után pedig ajkainkra – a legenyhébb esetben is legalább – mosolyt csalogató, könnyedebb írásokat mutassanak be.

Színi előadás, 2012. szeptember 14. (péntek) este 6 óra, Csigaház

A zeneiskolában évek óta folyik zeneoktatás is. A növendékek rendszeresen tartanak bemutató- és vizsgakoncerteket, de ezúttal a pedagógusokon a sor. Ugyancsak itt léphetnek fel azok a helyi előadók, akik hangszerük, énekstílusuk vagy csak egyéb elfoglaltságuk miatt nem szerepeltek a tegnapelőtti templomi koncerten.

2012. szeptember 12. (szerda) este 7 óra, zeneiskola

 A katolikus templomban sorra kerülő est programja meghitt koszorúzási ünnepséggel kezdődik. Ebben a templomban keresztelték meg 1916-ban Simándy Józsefet. A fiatalon nevessé vált operaénekes keresztelőjére egy márvány emléktábla emlékeztet. A koszorúzást követő koncerten az orgonáé a főszerep, amellett szép énekeket is hallhatunk.

Egyházzenei est, 2012. szeptember 10. (hétfő) este 7 óra, katolikus templom 

Esemény Naptár
november 2017
h k s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930EC
Ajánlott oldalak

Kattints!