Születéspad avatására

 

A Kistarcsai Kulturális Egyesület immár hagyományként az idén is állít születéspadot. Ezúttal az 1996-ban született kistarcsai fiatalokat, azaz az idei 18 éveseket köszöntjük egy szerény ünnepség keretében, 2014. május 11-én.

Az ünnepségen mindenkit szívesen látunk, de az ünnepelteknek előzetesen regisztrálniuk kell, hogy az ajándékkal fel tudjunk készülni.

Kérjük tehát, hogy amennyiben szívesen részt vesz ezen a programon, legkésőbb május 6-án, kedden este 7 óráig jelentkezzen, a 28/470-926-os telefonszámon, vagy a kike@kike.hu email címen (Kereszti Ferenc), és adja meg elérhetőségeit – postai cím, telefonszám, e-mail cím!

A Kistarcsai Kulturális Egyesület kerámiadomborművet készíttetett a Kistarcsai Internálótáborban 1951. március 4-én vértanúhalált halt, és 2009-ben boldoggá avatott Meszlényi Zoltán püspök emlékére.

A mártír püspök portréját ábrázoló emléktábla avatási ünnepségére 2014. március 2-án, vasárnap délután 4 órakor kerül sor Kistarcsán, az Október 23. téren, a volt internálótábor emlékfalánál.

A 2014-es Magyar Kultúra Napja alkalmából alkotói pályázatot hirdetünk kistarcsai, illetve Kistarcsán tanuló gyerekek részére.

A pályázat témái:

      a. Élet egy középkori várban!,

      b. Ahogy majd 100 év múlva élünk.

A pályaművek tetszőleges technikával (rajz, szobor, kézműves munka, számítógépes grafika…) készülhetnek.

A beérkezett alkotásokból több helyszínen is kiállítást rendezünk.

A pályaműveket a Kistarcsai Kiscsillagok meghallgatásának helyszínén, a Simándy Iskolában lehet leadni, 2013. január 13-án, hétfőn 18 órától 18 óra 30 percig.

Információ kérhető a 28/470-926-os telefonszámon és a kike@kike.hu e-mail címen (Kereszti Ferenc).

A részletes kiírás itt olvasható.

Három ország hasonló történelme. A függetlenség elnyerése a XX. században. Három főváros képei. Livóniai Svájc. Keresztek hegye. Rundale-kastély. Klaipeda. Kur-földnyelv. Az első egyetem városa: Tartu. Várak: Traida, Trakai.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Hogyan lehet kijutni egy kanadai nyári egyetemre? Milyen anyagi vonzata van, és ki fizeti a költségeket? Résztvevők a világ minden tájáról. A foglalkozások és a szabadidős programok. Az európai ember számára furcsa jelenségek, szokások. Tapasztalatok és benyomások.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Mi a jóslás? Misztikum vagy realitás? Boszorkányság vagy pszichológia? Hogyan tárulnak ki a múlt, a jelen és a jövő titkai a kártya segítségével? Az előadás résztvevői – előzetes időpont egyeztetéssel – 1 órás térítésmentes elemzést kaphatnak.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Hogyan válik az ember zeneszerzővé? Milyen képzés szükséges hozzá? A kezdeti sikerek. Műfajok és stílusok. Zeneszerzés megrendelésre. A megírt darabok további sorsa. Mi kell az elismertséghez és a népszerűséghez? A cimbalomra írt művek, a kamarazene és az oratóriumok.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Kedves Látogatónk.

 

Egy beadott pályázatunk – Az év közösségi kezdeményezése – eredményeképpen bekerültünk a döntőbe.

Témánk a közösségi munkával elkészült, és júniusban a kistarcsai Szent Imre téren felavatott 3,5 m átmérőjű kőmozaik.

A kiválasztott pályázatokra az Önkéntes Központ Alapítvány – www.oka.hu – facebook oldalán lehet szavazni.

Mindegyik pályázatot egy ábráról lehet felismerni, a miénk a mozaikterv, amit lejjebb a Mozaikavatás címszó alatt láthat.

Kérjük, szavazzon, és népszerűsítse, hátha nyerhetünk vele!

 

Segítségét előre is köszönjük.

A mobil telekommunikáció háttere. Hogyan képzelhetjük el az Internetet? Mi lesz azzal az adattal, ami elhagyja otthonunkat? Magyarországi szolgáltatók, piaci résztvevők. Az ügyfelek jogai, szerződési feltételek

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi u. 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja.

Kulturális hét

 

2013. szeptember 16. és 21. között immár tizenkettedik alakalommal kerül sor a KIKE Kulturális Hét című rendezvénysorozatra. Célunk, hogy kellemes, ugyanakkor tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtsunk Kistarcsa és a környező települések minél nagyobb számú lakosságának.

Az egyes programokról – így a 10. alkalommal megrendezésre kerülő Görhönyfesztiválról is – bővebb információ olvasható a naptár adott napjára kattintva.

 

Minden program ingyenesen látogatható.

 

Információ: Kereszti Ferenc – 28/470-926, kike@kike.hu, www.kike.hu

 

Reméljük, több alkalommal is találkozunk ezen a héten.

Programfüzet: itt

 

 

A KIKE Kulturális Hét programja

2013. szeptember 16-21.

kulturhét

Weöres Sándor helye a magyar irodalomban, különös tekintettel a XX. századi költészetre. Zseniális gyermekköltő. A magyar nyelv mesteri felhasználója. A keleti filozófia hatása Weöresre, és jelentkezése költészetében. A gyermek és a felnőtt költészet egybeforrasztása.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Horvátország az Európai Unió 28. tagállama. A csatlakozáshoz kapcsolódó ünnepségek, és a kísérő rendezvények. Egy multikulturális ifjúsági találkozó a művészetek jegyében – a mozaikozás népszerűsítése. Karlovac, a sör városa. Városnézés Rijekában strandolás a tengerparton.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Mivel foglalkozik a tűzszerész? A háborúk során hátrahagyott vagy működésbe nem lépett robbanótestek. Mit kell tennünk, ha gyanús tárgyat találunk? A tűzszerész munkaeszközei. Miért csak most bukkannak fel a háborús maradványok? Hatalmas bombák vizeinkben és városainkban.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

A Race Across America verseny bemutatása. A világ leghosszabb kerékpáros versenye – a táv duplája a Tour de France-nak. Hogyan válhat valaki résztvevővé, és hogyan lehet Magyarországról kijutni? Belekóstolás Amerikába. A versenyzők nemzetiségei. Mi a cél?

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület irodalmi pályázatot hirdet az alábbi témakörökben:

a. Korán kelni

b. Csakazértis

A pályázaton részt vehet minden kistarcsai lakos, valamint a Kistarcsán dolgozó, illetve tanuló személyek.

A legjobb pályázatokat két kategóriában – felnőtt és gyerek (14 éves korig) – díjazzuk, és megjelentetjük a Kistarcsai Kalendárium 2014 című kiadványban.

A díjak: I. díj: 15 000 Ft, II. díj: 10 000 Ft, III. díj: 5 000 Ft, a gyerek kategória helyezettjei értékes könyvjutalomban részesülnek.

A pályázat jeligés.

A pályaműveket postai úton kérjük eljuttatni a következő címre:

Kistarcsai Kulturális Egyesület, Kistarcsa, Bercsényi u. 18.

Beküldési határidő: 2013. szeptember 9.

A részletes kiírás itt olvasható

Mi a rafting laikus szemmel? A rafting mint sportág, mint versenysport. Lehetőségek Magyarországon és a környező országokban. A világbajnoki aranyérem jelentősége. Utazás a nagyvilágban: Dél-Koreától Costa Ricáig.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja.

Az alagutak építése. A régi és az új vonatok összehasonlítása. Az üzemeltetés biztonsága. Az atomkapuk működése. Milyen újdonságokra számíthatunk a 4-es metrónál?  A vezető nélküli közlekedés. Mi a teendő baleset esetén?

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja.

Fényes csillag a magyar színjátszás egén, a nemzet egyik kiemelkedő színésznője. Magyarságmentő misszióját nagyrészt emigrációban, hazájá-ból „száműzve” végezte. A diaszpórában élő magyarok közt járta a világot.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja.

A székelyek letelepedése. Az írásbeliség sajátosságai – rovásírás foszló alapra – megnehezíti a kutatást. A székelyek viszontagságos évszázadai. A székely felkelések. Erdély és a székelyek a XVI – XVII. században.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja.

Miben más egy magyar egyetem az angoltól: nehezebbek-e az órák, okosabbak-e a hallgatók? Elsajátítható-e iskolapadban a tehetség? Lehetőségek és nehézségek. Mit tanulhatunk a nyugattól és mit tudunk mi, amit ők nem?

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat bárki térítésmentesen látogathatja.

Esemény Naptár
június 2017
h k s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930EC
Ajánlott oldalak

Kattints!