A tanyasi élet időbeli változásai. A tanyák mostani állapota. A gazdasági helyzet. A tanyán élők hatása a népi kultúrára. Más országok tanyavilága. Az Európai Unió tanyaprogramja. A szövetkezetek előnyei. A fejődés igényei.  

 

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is – mint minden páros évben – megrendezi a Hulló Falevél című műsoros estet, melyen kistarcsai amatőr és hivatásos előadók lépnek fel.

Ez az az alkalom, amikor a településünkön élő népszerű előadókkal, csoportokkal találkozhat a közönség.

Mindenkit szeretettel várunk a Csigaházba a 2018. november 11-én, vasárnap délután 5 órakor kezdődő műsorra.

A program plakátja itt látható.

Információ: 28/470-926, kike@kike.hu(Kereszti Ferenc)

Az idősödéssel járó külső látványnál fontosabbak az agyban lejátszódó pozitív és negatív változások. A leggyakoribb agyi probléma. A károsodás kialakulásának megelőzése. Meglévő betegség előrehaladása csak lassítható.

 

A magas fokú szénhidrátfogyasztás veszélyei. A szénhidrátmentes étkezéssel járó nehézségek. Keringési zavarok. A magas koleszterin- és cukorszint. Októberben mellrák, novemberben prosztatarák elleni küzdelem.

Milyen tényezők hatására ért véget az első világháború? A földrajzi területek elosztása. A trianoni béke és annak következményei – a Magyarországtól elcsatolt részek lakossága. Az országok elszegényedtek, a túlélő emberek lelki traumákkal küzdöttek. A csonka Magyarország gazdasági fejlődése.

A különböző stílusok és azok kiemelkedő alakjai. Hol képezték magukat a magyar festők? Hazai festőiskolák. A XX. századi művészet egyik legismertebb irányzata a kubizmus. Ezen korstílusnak komoly magyar vonatkozású lenyomata van – diaszpóra Párizsban és hazai tendenciák.

Egy kis ország a Fekete-tenger keleti részén. Utazási lehetőség a volt szovjet tagköztársaságba. Tbiliszi és Kutaiszi, a két jelentős város. A bortermeléshez megfelelő éghajlati viszonyok. Az ortodox keresztények ősi templomai és kolostorai. Sztálin szülővárosa, Gori. A Kaukázus. Az orosz hatás nyomai.

A következő nemzeti estünk a pirézekről fog szólni.

 

Kik azok a pirézek? Mit jelent az, hogy “pirézkedni”? Milyen nyelvet beszélnek? Honnan jöttek és hol élnek? Kistarcsán is laknak?

Minderre és még annál is több egyéb kérdésre most választ kaphatsz!  Gyere el október 6-án, szombaton a Csigaházba este 7-re, a KIKE szervezte piréz estre!!!

Amit kínálunk:

– piréz ételkóstoló – találkozás Pirézia tiszteletbeli konzuljával – piréz nyelvóra – vetélkedő Piréziáról és mindenről + értékes nyeremények – és még sok-sok meglepetés ☺ 

Ősi piréz szokás szerint étel-ital hozzájárulást kérünk belépőként és előzetes regisztrációt, melyet a pirezmuves@gmail.com címen lehet megtenni.

 

A szeretet – döntés kérdése? Hogyan erősíthetjük meg vagy frissíthetjük fel házasságunkat, párkapcsolatunkat? A házasság és az élettársi viszony közti különbség. Egymás elfogadása. A konfliktusok kezelése. A szexuális integritás újratöltve. Az új szövetség megkötése.

A bor szerepe a gasztronómiában. Az ételek és a borok párosítása. Világhírű borok. A magyar borok ismertsége külföldön. Hazai bortermő vidékek. A mátrai borvidék. Az értékesítés sajátosságai. Egy családi pincészet lehetőségei az Európai Unióban. A magyar bor helye a világpiacon.

Történéseket és érzelmeket zenekísérettel előadott színpadi tánc. A balett kialakulása. A testmozgás és a spicctechnika elsajátításának folyamata. A balett szerepe az operákban. Híres balett-táncosok. Magyar balett-társulatok. Egy balerina életútja a kezdéstől a visszavonulásig. Néptáncos a családban.

Kedves Látogatónk! Szeretettel várjuk a KIKE Kulturális Hét eseménysorozatára. A részletesebb program itt olvasható.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület irodalmi pályázatot hirdet az alábbi témakörökben: a. Háborúban a világ b. Az én családom A pályázaton részt vehet minden kistarcsai lakos, valamint a Kistarcsán dolgozó, illetve tanuló személyek. A legjobb pályázatokat két kategóriában – felnőtt és gyerek (14 éves korig) – díjazzuk, és megjelentetjük a Kistarcsai Kalendárium 2019 című kiadványban. A díjak: I. díj: 15 000 Ft, II. díj: 10 000 Ft, III. díj: 5 000 Ft, a gyerek kategória helyezettjei értékes könyvjutalomban részesülnek. A pályázat jeligés. A pályaműveket postai úton kérjük eljuttatni a következő címre: Kistarcsai Kulturális Egyesület, Kistarcsa, Bercsényi u. 18. Beküldési határidő: 2018. szeptember 10. Részletes kiírás itt olvasható

A népi építészet az ősi időktől. Babiloni városkép. Az egyiptomi piramisok. A görög-római építészet hatása a későbbi korokra. Az újkori stílusok. A magyar műemléképületek vonásai. A környezetellenes hatások.

Csuhéból készíthető tárgyak. Kitűzők, ékszerek – karkötő, gyűrű, nyaklánc – készítése gyöngyből. Textil játékok és használati tárgyak. Ékszertartó rafiából. A szövéshez szükséges eszközök. Tojásfestési lehetőségek.

Érdekességek épületektől közterületi alkotásokon át a kíváncsi szemek elöl is rejtett helyi értékekig. Mi a hagyatékunk? Hogyan jutottunk el töredékinformációkon keresztül településünk múltjának megismeréséig?

A korai színjátszási módok. A magyar nyelvű színház jelentősége. A Nemzeti Színház megalakulása. Paulay Ede tevékenysége. Az Operaház megnyitása. A színészképzés. A polgári színház. Különböző törekvések.

A Magyarországnál nagyobb területű sziget lakossága csak 330 ezer fő. A sziklasivatagos tájakon semmi nem terem meg, de jól élnek itt az emberek. Gejzírek, vulkánok, vízesések, kék lagúnák teszik széppé az országot.

A Kistarcsától nem messze húzódó 1700 éves árok hossza 1260 km. Valószínű, hogy a népvándorlás következményeitől tartó rómaiak és szarmaták – akik sokat küzdöttek egymás ellen – összefogásával készült. Mára feltöltődött, de kipucolása után akár a világörökség részévé válhatna.

A politikussá válás folyamata. Visszaemlékezése a politikai karrier pozitív és negatív vetületeire. Mi volt az oka börtönbejutásának? Emlékek a börtönben töltött időszakról. Hogyan jutott el a vallás befogadásához? Összefüggések a politika, a börtön és a bizonyságtétel között.