Aranykavics

Minden tavasszal felhívást adunk közre az adott évben érettségiző kistarcsai diákok részére. Az Aranykavics Díjra azok pályázhatnak, akik az iskolájukban előírt tananyagnak az átlagosnál jobb eredménnyel történt elsajátítása mellett még valamilyen plusz tevékenységet is folytatnak – elsősorban kulturális téren –, és ott sikereket értek el. Örömmel fogadjuk, ha a pályázó aktívan részt vesz a helyi közösségi életben. A díjat annak az iskolának az évzáró ünnepségén adjuk át, melyben általános iskolai tanulmányait folytatta a nyertes. A fa posztamensen elhelyezett aranykavics és emléklap mellé a mindenkori minimálbér összegét kapja meg a kuratórium által legjobbnak ítélt pályázó. Évente csak egy nyertest hirdetünk, de a többi pályázóval is igyekszünk tartani a kapcsolatot.

 

Az Aranykavics Díj nyertesei:

2013-ban Tomor Dávid

2012-ben Mátyás Norbert

2011-ben Krisztik Erika

2010-ben Torkos Aletta

2009-ben Takács Dóra

2008-ban Krisztik József

2007-ben Simon Bence

2006-ban Szkordilisz Flóra

2005-ben Papp Vera

2004-ben Csider Borbála

2003-ban Fésűs Szilvia

2002-ben Tanács Gergely

2001-ben Komáromi András

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Események
< 2019 >
December
  • 12

    Sebestény István: Önkormányzati választások utáni civil helyzet

    19:00 -20:00
    2019.12.12
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködésére alkalmas közös elemek. A civilek többségének az önkormányzatukkal azonos a ható területe.

    Összekötik őket a helyi problémák és a célok. Hatékonyabban működhetnek, ha erőforrásaikat egyesítik. Kérdés, hogy a legutóbbi önkormányzati választások eredményeként mennyire kooperáció-kész testületek álltak föl. A civil szervezetek által indított jelöltek szerepe a helyi közösségek terén.

  • 19

    KIKE karácsony: Az ajándékozás jegyében

    19:00 -20:00
    2019.12.19
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    A korábbi évekhez hasonlóan, most is azt szeretnénk, ha mindenki hozna magával valami olyan ajándékot, amellyel mindnyájunknak örömet tud szerezni, és aminek értékét nem pénzben mérik, mivel azt sehol sem lehet megvenni, nem kereskedelmi áru: egy kedves verset, egy szép dalt, egy szívhez szóló idézetet, egy kedves emlékű történetet… Vagy egy tál házi süteményt, egy üveg saját termésű bort, vagy bármi mást, amivel megkínálhatja a többieket.

Ajánlás és támogatók

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!