Elkészült a Kistarcsai Kulturális Egyesület (KIKE) Kistarcsai Kalendárium 2018 című kiadványa. A kalendáriumot meg lehet vásárolni a könyvtárban is, valamint a KIKE rendezvényein, többek közt a civilházban csütörtök esténként sorra kerülő Deáktanya előadások előtt és után. A kalendárium ára 1000 Ft.

A kiegyezés hatására beindult gazdasági, társadalmi folyamatok. Az ország egyes részein alig érzékelhető változások mellett Budapest európai szintű nagyvárossá alakult. Az ebben az időszakban épült meghatározó építmények. A kor főbb építészei és az általuk tervezett épületek.

Szeretnénk, ha mindenki hozna valami olyan ajándékot, aminek értékét nem pénzben mérik, amit nem lehet megvásárolni: egy kedves verset, egy szép dalt, egy szívhez szóló idézetet… Vagy egy tál süteményt, egy üveg saját termésű bort, vagy bármi mást, amivel megkínálhatja a többieket.

Az Árpád-házi hercegek közötti trónviszály a XI. század második felében. Sűrű változás a trónon. I. Béla fiainak – Géza és László – fellépése unokatestvérük, Salamon ellen, a német befolyás kiküszöbölése érdekében. Szent László a magyarok nagy királya, a magyarság megmentője.

Reform és reformáció. A reform szükségessége és gyakorlata az egyházban. Az ötszáz éve kezdődött reformáció háttere és okai. A Katolikus Egyházra gyakorolt hatása és következményei. A reformáció beteljesedése: a keresztények egysége?!

A 2018-as Magyar Kultúra Napja alkalmából alkotói pályázatot hirdetünk kistarcsai, illetve Kistarcsán tanuló gyerekek részére. A pályázat témái: a. Repülés, b. Vizes világbajnokság. A pályaművek tetszőleges technikával (rajz, festmény, szobor, kézműves munka, számítógépes grafika…) készülhetnek. A beérkezett alkotásokból több helyszínen is kiállítást rendezünk. A pályaműveket a Kistarcsai Kiscsillagok meghallgatásának helyszínén, a Simándy Iskolában lehet leadni, 2018. január 15-én, hétfőn 18 órától 18 óra 30 percig. Információ kérhető a 28/470-926- os telefonszámon és a kike@kike.hu e-mail címen (Kereszti Ferenc). A részletes kiírás itt olvasható.

Események
< 2019 >
December
V.H.K.Sze.Cs.P.Szo.
1234567
89101112
  • 19:00 -20:00
    2019.12.12

    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködésére alkalmas közös elemek. A civilek többségének az önkormányzatukkal azonos a ható területe.

    Összekötik őket a helyi problémák és a célok. Hatékonyabban működhetnek, ha erőforrásaikat egyesítik. Kérdés, hogy a legutóbbi önkormányzati választások eredményeként mennyire kooperáció-kész testületek álltak föl. A civil szervezetek által indított jelöltek szerepe a helyi közösségek terén.

1314
1516171819
  • 19:00 -20:00
    2019.12.19

    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    A korábbi évekhez hasonlóan, most is azt szeretnénk, ha mindenki hozna magával valami olyan ajándékot, amellyel mindnyájunknak örömet tud szerezni, és aminek értékét nem pénzben mérik, mivel azt sehol sem lehet megvenni, nem kereskedelmi áru: egy kedves verset, egy szép dalt, egy szívhez szóló idézetet, egy kedves emlékű történetet… Vagy egy tál házi süteményt, egy üveg saját termésű bort, vagy bármi mást, amivel megkínálhatja a többieket.

2021
22232425262728
293031    
Ajánlott oldalak

Kattints!