A reformáció elindulásának, kialakulásának előzményei és kiváltó okai. 95

tétel a wittenbergi vártemplom kapuján. A reformáció nagy alakjai és

munkájuk, hatásuk az adott korban valamint napjainkban. A reformáció

hatása az egyházra és a XVI. századi Európára.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület idén is állít születéspadot. Ezúttal az 1999-ben született

kistarcsai fiatalokat, azaz az idei 18 éveseket köszöntjük 2017. május 7-én.

Az ünnepelteknek előzetesen regisztrálniuk kell, hogy nevüket felolvashassuk, és az

ajándékkal fel tudjunk készülni.

Amennyiben ünnepeltként szívesen részt vesz ezen a programon, legkésőbb május 3-án,

szerdán este 7 óráig jelentkezzen, a 28/470-926- os telefonszámon, vagy a kike@kike.hu email

címen (Kereszti Ferenc), és adja meg elérhetőségeit – postai cím, telefonszám, e-mail cím!

A regisztrálást személyesen kell intézni, szülő vagy ismerős ajánlását nem fogadjuk el.

 

A magyar hadtörténelem szomorú fejezete a Don-kanyarban. A tragédia

elhallgatása évtizedeken keresztül. Az emlékezés kezdete. Levél

Gorbacsovnak. 70 tagú küldöttség utazása a helyszínre. Emlékkápolna

állítása Pákozdon. Az ismeretlen katona sírja. Rendezvények a kápolnánál.

A néplélek- és néprajzkutató húsvéttal kapcsolatos gondolatai. A nagyböjt

az áldozatot vállaló ember megújulását eredményezi. A bűnbánati időszak

a húsvét ünnepére való felkészülés a lemondás révén. A húsvéti ünnepkör

megélése egykor a néphagyományok tükrében, napjaink felületességében.

Események
< 2019 >
December
  • 12

    Sebestény István: Önkormányzati választások utáni civil helyzet

    19:00 -20:00
    2019.12.12
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködésére alkalmas közös elemek. A civilek többségének az önkormányzatukkal azonos a ható területe.

    Összekötik őket a helyi problémák és a célok. Hatékonyabban működhetnek, ha erőforrásaikat egyesítik. Kérdés, hogy a legutóbbi önkormányzati választások eredményeként mennyire kooperáció-kész testületek álltak föl. A civil szervezetek által indított jelöltek szerepe a helyi közösségek terén.

  • 19

    KIKE karácsony: Az ajándékozás jegyében

    19:00 -20:00
    2019.12.19
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    A korábbi évekhez hasonlóan, most is azt szeretnénk, ha mindenki hozna magával valami olyan ajándékot, amellyel mindnyájunknak örömet tud szerezni, és aminek értékét nem pénzben mérik, mivel azt sehol sem lehet megvenni, nem kereskedelmi áru: egy kedves verset, egy szép dalt, egy szívhez szóló idézetet, egy kedves emlékű történetet… Vagy egy tál házi süteményt, egy üveg saját termésű bort, vagy bármi mást, amivel megkínálhatja a többieket.

Ajánlás és támogatók

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!

Kattints!