A Magyar Kultúra Napja alkalmából idén – január 29-én, vasárnap – is megrendezzük a

Kistarcsán lakó és a Kistarcsán tanuló tehetséges gyerekek műsoros estjét. A tervezett

program itt olvasható.

Az est keretében kerül sor a Kistarcsai Kisalkotók című pályázatok eredményhirdetésére.

Brazília város – egy betartott kampányígéret. Brazília, ahol leginkább az

ösztönök diktálnak. Patagónia,  ahol a szél mindig egy irányba fúj. Az

Indiók, avagy a nagylábúak földje. Buenos Aires a tangó fővárosa. Dél-

Amerika ahol minden egy kicsit színesebb.

Kedves Érdeklődők!

Elnézésüket kérjük, de a Deáktanya

2017. január 19-ére meghirdetett előadása

– az előadó betegsége miatt –

elmarad.

Reméljük, a jövőben találkozunk a

Deáktanya

minden csütörtökön este 7 órai kezdettel

sorra kerülő előadásain.

Kistarcsai Kulturális Egyesület

A lepel, mely 5. evangéliumként beszél Jézusról. A tudományos

vizsgálatok hely- és kormeghatározása nem hozott ugyan egyértelmű

eredményt, de nem cáfolható, hogy Jézust ebben helyezték a sírba. A lepel

egyetlen magyarországi, mérethű, művészi másolata is bemutatásra kerül.

A fej, az idegrendszer sérülései, érrendszeri megbetegedések és egyes

daganatok, balesetek következtében – stroke, agysérülés – kialakuló

beszédképtelenség, afázia, esetleg enyhébb esetekben diszlexia,

diszgráfia… tünetei és a megsegítés lehetőségei.

A 2017-es Magyar Kultúra Napja alkalmából alkotói pályázatot hirdetünk

kistarcsai, illetve Kistarcsán tanuló gyerekek részére.

A pályázat témái:

a. Vásári forgatag,

b. Az én példaképem.

A pályaművek tetszőleges technikával (rajz, festmény, szobor, kézműves

munka, számítógépes grafika…) készülhetnek.

A beérkezett alkotásokból több helyszínen is kiállítást rendezünk.

A pályaműveket a Kistarcsai Kiscsillagok meghallgatásának helyszínén, a

Simándy Iskolában lehet leadni, 2016. január 16-án, hétfőn 18 órától 18 óra 30

percig.

Információ kérhető a 28/470-926-os telefonszámon és a kike@kike.hu e-mail

címen (Kereszti Ferenc).

A részletes kiírás itt olvasható

.          

Tavalyi felsős                                              Tavalyi alsós

Események
< 2019 >
Augusztus
  • 01

    19:00 -20:00
    2019-08-01
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Hogyan kell elképzelni az ökoszisztémákat? Mit csinál a növényökológus? Mi és miért nő a kertünkben? Miért nem lehet kiirtani a gazt? Miért nem marad meg, amit termeszteni akarunk? Ökológia kertben, mezőn, erdőben.

     

  • 08

    00:00 -20:00
    2019-08-08
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Mióta élnek Magyarországon kínaiak? A gazdaság milyen területein dolgoznak? Hogyan tartják meg ünnepeiket? Milyenek a kulturális szokásaik. Oktatás a kínaiak iskolájában. Újságjaik és egyéb médiumaik.

     

  • 15

    19:00 -20:00
    2019-08-15
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    A velocipéd fő tulajdonságai. Az arisztokratáknak készült díszes változatok. A sorozatgyártás beindulása. A két kerék méretének közelítése egymáshoz. A kerékpárgyártókból kifejlődött autógyárak. Régi kerékpárok gyűjteménye.

     

  • 22

    19:00 -20:00
    2019-08-22
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Az 1870-es évekbeli víz melletti letelepedésüktől sokáig a zöldségpiac vezetői voltak. Bevezették az öntözést és a palántázást. Új módszereik révén hamarabb megtermett, és a korábbinak tízszerese lett a zöldségtermés.

     

Ajánlott oldalak

Kattints!