Az írisz diagnosztika kialakulása és alkalmazása a XIX. századtól

napjainkig. Segítségével olyan betegségekről is jelzést kaphatunk, melyek

még tünetet sem okoznak. Ez az alternatív módszer néhány perc alatt

eredményt mutat a vizsgált személy egészségének rizikófaktorairól.

A magyarság a forradalom idején volt a leginkább összefogott. A hősök a

civilek közül kerültek ki. A hatalom önmaga köreiben kereste a bajt,

megölték saját embereiket. A forradalmi harcok, és az azt követő

megtorlás. Személyes emlékek a kistarcsai internálótáborból.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület – más civil szervezetekhez hasonlóan – pályázati pénzekből

és adományokból biztosítja a működéséhez szükséges anyagiakat.

Sajnos, az utóbbi években nagyon megcsappantak a pályázati lehetőségek.

Lakossági ás vállalati támogatásra folyamatosan szükségünk van. A mostani időszakban két

kiadványt is megjelentetünk. A Kistarcsai Kalendárium 2017 kapcsán lehetőség nyílik

hirdetések megrendelésére, a megrendelőlap itt található.

Az Emlékem Simándy Józsefről című könyv – mely az országosan meghirdetett

pályázatunkra beérkezett írások legjobbjait tartalmazza – megjelentetésére adományokat

gyűjtünk. Aki legalább 5000 Ft-tal járul hozzá a könyv kiadásához, kap ajándékba egy

példányt. Aki legalább 50 000 Ft-tal támogatja a megjelenést, annak nevét – igény esetén –

beírjuk a könyvbe, és az adománnyal arányos számú tiszteletpéldányt biztosítunk számára.

A Simándy József emlékére nevű számla száma: 11742324-20011882- 00000000.

Mit gondolnak osztrák, spanyol vagy éppen marokkói huszonévesek az

európai migrációs válságról? Probléma vagy feladat? Mit tehet ma egy

fiatal? Nonformális oktatási módszerek, workshopok, előadások:

élménybeszámoló egy Strasbourgban tartott nemzetközi szemináriumról.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület által meghirdetett Emlékem Simándy Józsefről című pályázatra

összesen 75 pályázat érkezett be.

Az írások közt voltak amelyek Simándy József művészi tehetségéről szóltak, mások a hétköznapokban

megmutatkozó pozitív emberi tulajdonságait emelték ki.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület Kuratóriumának értékelése alapján az alábbi pályázatok kerültek a

díjazottak közé.

I. Bátyi Zoltán: Külvárosi ária

II. Dr. T. Bukovszky Magdolna: Az első hanglemez

III. Szigeti Rózsa: Tessék elhinni nekem, ez nem játék volt

A pályázati anyagokból válogatva egy kötet megjelentetését tervezzük, amit szeretnénk még a 2016-

os évben megjelentetni.

Simándy József születésének 100. évfordulója alkalmából jótékonysági emlékhangversenyt

rendezünk a Budapesti Szent István Bazilikában. A jótékonyság tárgya: az Emlékem Simándy

Józsefről című pályázat írásaiból összeállított kötet megjelentetési költségeihez való

hozzájárulás.

A hangverseny szórólapjának mindkét oldala itt és itt olvasható.

Az október 5-én, szerdán este fél 8-kor kezdődő műsorra különbuszt indítunk Kistarcsáról. A

részvételi díj 2000 Ft/fő. Jelentkezni Hajdu Ferencnél lehet: 20/464-0781, hajdu@kike.hu.

Események
< 2019 >
Április
  • 04

    19:00 -20:00
    2019-04-04
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    A Himalájából eredő homoktövis termesztése és a velejáró nehézségek. Az előállítható gyógyászati termékek: magolaj, homoktövis velő, magőrlemény, húshéj őrlemény. Állati és emberi fogyasztásra is alkalmas. Betegség megelőzésére és gyógyításra is használható. Szív és érrendszeri hatása.

  • 07

    19:00 -20:00
    2019-04-07-2019-04-11

    Merre is volt Tótország? Melyik népcsoportot neveztük – és nevezzük most – tótoknak? A tót szó pejoratív értelme. Kistarcsai tótok. Az ország mely részein élnek szlovákok? A szlovák nyelv változatai és magyarországi nyelvjárások. A szlovák néphagyományok szerepe a magyar kultúrában.

     

  • 18

    19:00 -20:00
    2019-04-18
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Az emberábrázolás története a jelképes, szimbolikus megjelenítésektől kezdve a realisztikus jellegű változatokig – az időszámítás kezdetétől a XX. századig. Krisztus képeinek különbözősége a keleti és a nyugati keresztény egyházakban. Az ikonikus ábrázolás kapcsolata az egyiptomi múmiákkal.

  • 25

    19:00 -20:00
    2019-04-25
    Civilház
    2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 33.

    Mióta ismert a románok jelenléte magyar területen? A Trianon utáni Magyarország román lakossága. A magyar körülményekbe való beilleszkedés. Az itt élő románok hagyományőrzése vallási és kulturális téren. Magyarok és románok mindennapi együttélése Romániában.

Ajánlott oldalak

Kattints!