A Kistarcsai Kulturális Egyesület kerámiadomborművet készíttetett a Kistarcsai Internálótáborban 1951. március 4-én vértanúhalált halt, és 2009-ben boldoggá avatott Meszlényi Zoltán püspök emlékére.

A mártír püspök portréját ábrázoló emléktábla avatási ünnepségére 2014. március 2-án, vasárnap délután 4 órakor kerül sor Kistarcsán, az Október 23. téren, a volt internálótábor emlékfalánál.

A 100 éve elhunyt neves turkológus legendás útvonalának bejárása Törökország, Irán, Türkmenisztán és Üzbegisztán területén. A nyolc hónapos kalandos utazás során – részben kerékpáron – egyedül megtett 3000 km. Nyelvi rokonság a török népekkel.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi u. 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Született és szerzett vakság. A mindennapi élet nehézségei – közlekedés, házimunka, aláírás… – látás nélkül. A vakokat szolgáló segédeszközök. A Braille írás és olvasás. Családi élet – párválasztás és gyerekek. A vakvezető kutyák jelentősége. A láthatatlan kiállítás.  Hogyan segíthetünk?

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi u. 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Haynau és Bach személyisége, politikai szerepük. Jelentős építmények átadása – Citadella, Lánchíd. A magyar közigazgatás kiépítése. Kiket zártak börtönbe, és kik menekültek meg? A távollévő halálraítéltek jelzése, majd visszatérésük a politikai életbe – Andrássy Gyula.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi u. 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Hogyan bántak a vizekkel a honfoglaló magyarok – hadászati szem-pontokat is figyelembe véve. A török idők előtti vízgazdálkodás, a folyók szabad folyása adta lehetőségek. A vizek mederbe szorítása a szántóterület bővítése érdekében. A Balaton körül vasútépítés következményei – Siófok.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi u. 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Ki volt valójában a legendás hírű kistarcsai kántortanító, Tkálecz – később Tarcsai – Vilmos? Politikai helyzet az I. világháború után a Mura mentén. Gabonacsempészés Stájerországba. A Vendvidéki Köztársaság elnöke. Tevékenysége a csonka Magyarország területén. A zeneszerző és fordító.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

A Magyar Vasút Baráti Kör Egyesület tevékenysége. A Magyar Vasúttörténeti Park kiállított járműveinek felújítása, karbantartása, ápolása. Idegenvezetés a rendezvényeken. Érdekes, magyar gyártmányú mozdonytípusok. A park különleges járművei: sínautó, hajtány…

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

A rovásírásról általában. A rovásjelek egy grafikus szemével. A rovásjelek alakja és jelentése közti összefüggés. A rovásírás használata mindkét agyféltekét harmonikusan dolgoztatja, ezért lehet könnyen megtanulni. A hangzás során a rezonancia elvén kelti az adott rovásjel képét.

A Deáktanya előadásait a civilház (Széchenyi út 33.) közösségi termében tartjuk. A klubestek ideje: csütörtökön este 7-től 10 óráig. Az előadások csütörtökönként este 7 órakor kezdődnek, időtartamuk 1 óra körüli. A Deáktanya ismeretterjesztő előadásai nyitottak, azokat térítésmentesen látogathatja bárki. Ezen alkalmakon és a KIKE más rendezvényein lehet belépni az egyesületbe.

Egy ország, ahol nincs folyó, de van sok olaj, ami áldás és átok is egyben. Nemzettudat helyett a törzsi tudat dominál, minek eredménye a hosszú polgárháború. Központi hatalom hiányában káosz uralkodik. Nincs adózás, és közlekedési szabályok. Erős a vallás, de mindenkinek van fegyvere.